Száááznyolcvan! - adatok, statisztikák és érdekességek a darts-vb varázslatos világából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.06. 16:17
null
Gary Anderson nem aprózta el, 64 darab 180-as körrel menetelt a világbajnoki címig (fotó: bbc.co.uk)
Kilencnyilas kiszállók, élmunkásként gyártott 180-as körök, vb-címek, pontátlagok, nyilak, nyilak, nyilak, font százezrek, kiapadhatatlan sörös kriglik – világbajnoki zárszámadás dartsországból! 

1
Csupán csak egy kilencnyilas kiszállót (a versenyző kilenc dobásból jut el 501-ről a nulláig, ennél gyorsabb játékbefejezés nincs) hozott a 2015-ös dartsvilágbajnokság, de ennek az egynek is örülni kell, mert az a gyakoribb, amikor egyáltalán nem látni tökéletes kiszállót. A PDC világbajnokságain eddig mindössze nyolc sikeres kilencnyilas dobást jegyezhettek fel: nem csoda, hogy külön pénzdíj jár a sikeres „elkövetőnek". Az idei tornán 10 ezer font volt a különdíj összege, a korábbi kétszeres világbajnok Adrian Lewis mutatta be a harmadik fordulóban, ám hiába vitte véghez a bravúrt, így is kikapott Raymond van Barneveldtől.

3
A 170 az a legmagasabb pontszám, ahonnan három nyíllal, tehát egy teljes körrel ki lehet szállni: két tripla húszas kell hozzá, és egy ötven pontot érő bull. Nagyon nehéz sorozat, a versenyzők tényleg csak akkor próbálkoznak meg vele, ha ég a ház. A most zárult vébén viszont három versenyzőnek is volt olyan „sürgős” dolga, hogy megpróbálta és sikerrel vette a legmagasabb kiszálló akadályát. Van Barneveld az első, Michael Smith a harmadik, Michael van Gerwen pedig a negyedik fordulóban jött épségben le a hegy tetejéről.

6
Csöppet pikáns, hogy Lewis pont Barneveld ellen dobott kilencnyilas kiszállót, mert ez a két versenyző érti a legjobban ennek a „mutatványnak” a titkát. A vb-k nyolc sikeres kilencnyilasából ugyanis négyet ők mutattak be, az angol a mostani bravúrját megelőzően a 2011-es fináléban villantott (éppen az idei bajnok Gary Anderson ellen), míg a holland mackó a 2009-es és 2010-es kiírásban mutatta meg, oda dobja a nyílhegyeit, ahová csak akarja. Rajtuk kívül további négy versenyző büszkélkedhet a lehető leggyorsabban lezavart világbajnoki leggel: Dean Winstanley és Michael van Gerwen a 2013-as, Terry Jenkins és Kyle Anderson pedig a 2014-es évadban alkotott tökéleteset. Kilencnyilast dobni jóformán felér egy mini vb-címmel, nem véletlen, hogy a korábbi 16-szoros győztes Taylor is jobban fájlalta, hogy ezúttal sem sikerült neki a hőn áhított kiszálló a vébén, mintsem hogy végül alul maradt Andersonnal szemben.

14
Phil Taylor világbajnoki címeinek száma. Ez mondjuk csak a PDC-szervezetre igaz, mert korábban a BDO-nál is nyert kettőt, de mi alapvetően a rangosabb szövetség versenyére koncentrálunk. Ennél is durvább adat, hogy 1994 óta, vagyis mióta a PDC megalakult, The Power a lehetséges 22 döntőből 18-ban aktív résztvevő volt, és mindössze négy olyan év akadt, amikor nem jutott el az utolsó mérkőzésig. Sőt, 1994 és 2007 között mindig ő volt az utolsó összecsapás egyik szereplője, 1995 és 2002 között pedig a főszerepet sem volt hajlandó másnak átadni. S ez alatt a nyolc év alatt egy 44 meccses veretlenségi szériát is összehozott, talán mondani sem kell, hogy mindegyik megdönthetetlennek tűnő csúcs a maga nemében.

Phil Taylor – az erő maga
Phil Taylor – az erő maga


15
Ennyi játékos jutott már be legalább egyszer pályafutása alatt a PDC döntőjébe. Közülük Peter Manley pörölhet a leghevesebben a sorssal, mivel szegény háromból háromszor is csak a második helyért járó trófeát markolhatta meg. Valamivel édesebb lehet a szájíze Dennis Priestleynek, aki legalább az 1994-es sornyitó sikerét követően esett hanyatt négyszer. A 15 versenyzőből amúgy hét nyert vb-címet, Tayloron kívül viszont csak a kanadai John Part és a már emlegetett Adrian Lewis tudott egynél többször (mindketten kétszer) diadalmaskodni.

21
Van, akinek egy egész vébén nem sikerül tíz darab 180-as kört teljesítenie, a holland Raymond van Barneveld ehhez képest egy meccsen dobott 21-et: ez pedig rekord a PDC-világbajnokságok történetében. A nagy tett azon az emlékezetes 2007-es döntőn történt, amikor Barney 7:6-os drámai meccsen verte meg Taylort.

32
A kilencnyilas kiszállók mellett a legmagasabb köröket (a sorozatonkénti három dobásból szerezhető legtöbb pont) is számon tartják, noha a 180-as dobásokért nem jár plusz pénz. Ettől persze még dicséretes, hogy az idei fináléban Anderson és Taylor annyira nagy elánnal gyűjtötte a legkövérebb körértékeket, hogy mire véget ért a majdnem három órás parti, minden idők legtöbb 180-as dobását hozó döntőjét fejezték be. Összesen 32-szer höröghette bele a mikrofonba a verseny hangjának számító Russ Bray, hogy „vánhanredenéjti"; ebből 19-et a skót bajnok, 13-at pedig az angol legenda három dobását követően.

64
Szintén a mostani, 2015-ös vébén dőlt meg az egy versenyző által dobott legtöbb 180-as kör csúcsa. A tripla húszasokat a vb-győztes Gary Anderson szórta a legnagyobb kedvvel, 64-ig jutott a hat megnyert mérkőzése során.

94.31
Ennyi a vasárnap este véget ért világbajnokság összesített átlaga, magyarán a torna 71 lejátszott mérkőzésén, kezdve a selejtezőktől egészen a 7:6-os Anderson-sikert hozó fináléig átlagolva valamivel több, mint 94 pontot ért el a komplett világbajnoki mezőny a három dobásából.

97
Ha valaki 22 egymást követő világbajnokságon elindul és ebből 14-et megnyer, ne csodálkozzon, ha az övé minden idők legtöbb megnyert világbajnoki mérkőzése is. Phil Taylor 97 sikerrel megvívott PDC-találkozót számlál, ha idén decemberig nem kap váratlanul célzó undort, meglehet, helyesebben meglesz a 100 sikere is. Azt az apró, kicsi, picurka kis apróságot elfelejtettük leírni, hogy a 97 győztes meccset 108 találkozóból szedte össze.


111.21
Még mindig Taylor! Minden idők legfölényesebb meccsét is az angol dárdadoktor játszotta, már ha a fölény alatt azt értjük, hogy a domináns versenyző sosem látott magas pontátlaggal küldi padlóra szerencsétlen ellenfelét. Phil barátunk 2002-ben úgy zúzta porrá a második körben 6:1-re Shayne Burgess önbizalmát, hogy közben sem addig, sem azóta nem látott 111.21 pontos átlagot ért el.

267
Furcsa, hogy Adrian Lewis még csak kétszer tudott világbajnokságot nyerni, mert a statisztikai mutatói alapján jóval több van benne. Van ugye két kilencnyilasa, ami azt jelzi, tökéletesen tud összpontosítani, és a vébéken dobott 180 pontok tekintetében is listavezető; 267-szer mutatott be maximális pontszámot érő három dobást, ami, ha azt vesszük, hogy eddig mindössze tízszer vett részt a versenyen, ijesztően magas szám.

625
A versenyzők tudása, ezáltal a dartsvilágbajnokság színvonala évről évre emelkedik. Jól lemérhető ez a torna során dobott 180-as pontok számában is. Már egy évvel ezelőtt is megdőlt a rekord, akkor 603 darab 180-at szórt a mezőny, ám ez mostanra még tovább emelkedett, 625-ig. S ha nincs az a két kiesett Anderson-nyíl…

Szááááááznyolcvan!
Szááááááznyolcvan!

50 000
A verseny össznézőszáma, már ami a helyszínen tartózkodó dartskedvelőket illeti. Napi bontásban ez 3571 főre jön ki.

142 000
Literre átszámolva ennyi sört fogyasztottak el a PDC-világbajnokság 14 napja alatt a londoni Alexandra Palace mindenre elszánt nézői, vagyis naponta átlagban tízezer liternek lába kélt.

98000000
Ha az aktuális árfolyamot nézzük, valamivel kevesebb mint 100 millió forintot kaszált vb-győzelmével Gary Anderson, átváltva ugyanis ennyit ér a győztesnek járó 250 ezer angol font. Ha azt vesszük, hogy 1994-ben, az első PDC-tornán még csak 16 ezer fontot kasszírozott a győztes, fantasztikus a pénzszaporulat, ha viszont Phil Taylor a szervezetnél „zsákmányolt” eddigi 1.233 millió fontja a mérce, hát van még hová fejlődnie a repülő skótnak!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik