Súlyemelő-vb: doppingoltak, az egyiptomiak sem indulhatnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.18. 08:35
Bár megérkeztek a thaiföldi súlyemelő-világbajnokságra, tiltó jelzést kaptak az egyiptomiak, így a szerdai nyitányon már nélkülük kezdődtek meg a versenyek Pattaya Cityben, ahol száz ország – köztük Magyarország – erős emberei indulnak a tíznapos vb-n.

Az ok: hosszan tartó folyamatot lezárva néhány nappal a vb előtt tiltotta el a nemzetközi szövetség (IWF) független testülete az észak-afrikai arab országot a vb-részvételtől, mivel több versenyzőjükről is kiderült, hogy doppingolt.

Amint azt az IWF jogi képviselői az MTI-nek elmondták: még a 2016-os junior-világbajnokságon lepleződött le a szteroidok közé tartozó metándienon használatával hét egyiptomi súlyemelő, köztük két 14 éves, öt kiskorú (vagyis 18 év alatti). Öten lányok. Az eltiltás két esztendőre szól, ami azt is jelenti, hogy Egyiptom nemcsak a thaiföldi vb-t kénytelen kihagyni, de képviselői nem lehetnek ott a 2020-as tokiói olimpián sem.

Egyiptom – amely a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezhet a verdikt ellen – a második ország, amely versenyzőinek az idei vb-ről való kitiltásával bűnhődik meg nem engedett szerek használata miatt. Korábban a több pozitív esetet produkáló Thaiföld maga lépett vissza súlyemelőinek indításától a világbajnokságon annak fejében, hogy magát a vb-t megrendezhesse.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik