Súlyemelés: látványos síremlék került a néhai klasszis, Földi Imre nyughelye fölé

Vágólapra másolva!
2019.08.28. 19:32
null
Felavatták Földi Imre síremlékét (Fotók: Róth Tamás)
Felavatták a 2017. április 23-án elhunyt súlyemelő-legenda, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Földi Imre síremlékét a tatabányai Síkvölgyi úti köztemetőben. Az alkotást Tóth Dávid szobrászművész készítette.

Tatabánya már életében is igyekezett visszaadni valamit a súlyemelő-legendának, a nemzet sportolójának, aki noha Kecskeméten született, sorsa 17 éves kora óta összefonódott a bányászvároséval. Az 1972-ben olimpiai bajnok, pályafutása során összetettben két világ- és öt Európa-bajnoki címet szerző Földi Imre 2003-ban Tatabánya díszpolgára lett, 2009-ben róla nevezték el a sportcsarnokot, 2013-ban pedig a város önkormányzata megalapította a Földi Imre Sportösztöndíjat. Az ötszörös olimpikon „minidaru” 2017. április 23-án, tizenöt nappal 79. születésnapja előtt hunyt el, és május 4-én kísérték utolsó útjára a Síkvölgyi úti köztemetőben.

Kulcsár Krisztián és Földi Csilla
Kulcsár Krisztián és Földi Csilla

Alig egy év múltán Schmidt Csaba polgármester előterjesztette javaslatát, hogy méltó síremlék is kerüljön a sír fölé. A javaslatot tett és felkérés követte, Tóth Dávid szobrászművész (többek között olyan sportoló nagyságok, mint Csik Ferenc és Halassy Olivér keszthelyi, illetve újpesti szobrának megalkotója) pedig megidézte a sziklakemény izomzatú egykori erős embert, ahogy két keze megpihen a két végén tárcsákkal „megrakott” rúdon. A szerda délutáni avatáson részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Balczó András, Rejtő Ildikó, Varga János (a nemzet sportolói), Gedó György, Dömölky Lídia; a súlyemelést többek között Bagócs János, Stark András, Gyurkovics Ferenc szövetségi kapitány és a sportág jelenlegi zászlóshajója, Nagy Péter képviselte, s persze ott volt Földi Imre özvegye és lánya, az összetettben ötszörös súlyemelő Európa-bajnok Földi Csilla.

Érdekesség, hogy az elmúlt évben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 81 sírhelyt nyilvánított védetté a nemzeti sírkert részeként, köztük csaknem húsz néhai sportolóét, így Földi Imréét is. Ahogy a Nemzeti Örökség Intézete honlapján olvasható: „Az új védettségekkel jelenleg az összes Magyarországon nyugvó magyar olimpiai bajnok nyughelye védettséget élvez.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik