Sportsűrűség – Deák Zsigmond publicisztikája

Vágólapra másolva!
2017.07.24. 23:51

A sűrűség az adott térfogategység tömegének a mértéke, a jele a ρ, azaz ró, a görög ábécé tizenhetedik betűje, SI mértékegysége kilogramm/köbméter (kg/m³). Még mielőtt valaki azt hinné, hogy rossz polcra nyúlt az újságosnál, vagy a kézbesítő tévedése miatt Fizikatudományi Szemlét kapott Nemzeti Sport helyett, esetleg az nso.hu mellé ütött a klaviatúrán, meg szeretném nyugtatni, a tévedés kizárva. A sűrűség, egészen pontosan egy nem létező válfaja, a „sportsűrűség” úgy kerülhetett ezekre a hasábokra, hogy 2017-ben – amikor nincs nyári vagy téli olimpia, s nincs labdarúgó-világ- vagy Európa-bajnokság sem – ez lapunk és a magyar sport szempontjából az esztendő legsűrűbb hete.

Nyomtatott verziónk olvasói mindezt az újság „sűrűségében” is lemérhetik, hiszen minden egyes napon néggyel megemeltük az alaplap oldalszámát, a szombati Hosszabbítás mellékletünket – amelyben az aktualitást szándékunk szerint rendre felülírja a tartalmas olvasmányosság – pedig nehéz szívvel kihagyjuk azért, hogy minden fontos történés be-, illetve elférjen. (No meg hogy munkatársainknak ne kelljen százfelé szakadniuk…) Online felületünkön, ugye, nincsenek terjedelmi korlátok, ettől még bizonyára feltűnt mindenkinek a kaleidoszkópszerű sokszínűség, a sok fontosabbnál fontosabb eseményről szóló beszámoló, tudósítás, amelyek egyike sem hagyható ki a hömpölygő hírfolyamból.

Minden idők eddigi legnagyobb magyarországi sporteseménye, a vizes világbajnokság a legfontosabb szakaszába lépett, múlt vasárnap óta ugyanis zajlik az úszás, ami alapsportágként az egész földön rendkívül népszerű. Tradicionális pólós nemzetként természetesen büszkék lehetünk a Hajós uszoda vízilabdaszentélyének semmihez sem hasonlítható, ihletett hangulatára, de egy folyóágnyival arrébb, a Duna Arénára már tényleg az egész földkerekség sportszerető közvéleménye odafigyel. S mivel a margitszigeti medencéhez hasonlóan a „Dagályon” is rendkívül magas az egy főre jutó magyar klasszisok száma, a hangulat pedig hasonlóan magával ragadó s egyben felemelő, nekünk sem volt más választásunk, mint két kolumnával megemelni a vizes vb-vel foglalkozó blokkunk eddig sem csekély terjedelmét.

De honnan vehetnénk el helyet? Sehonnan! Sokan az autós gyorsasági világbajnokság, a Formula–1-es sorozat jelentőségét a vizes „kollégájáéhoz” mérik. Mi ebbe a vitába most nem szívesen mennénk bele, viszont a 32. Magyar Nagydíjat is értékén kezelve egész héten egyre nagyobb mennyiségben öntjük kedves olvasóinkra a Hungaroring benzingőzös híreit, információit, érdekességeit. Hiszen vasárnap itt a futam, az egész száguldó cirkusz Mogyoródon Hamiltonnal, Vettellel és a többiekkel! (Zárójeles megjegyzés, hogy e két kiemelkedő sportesemény miatt nemcsak mi járunk csúcsra, hanem a fővárosi szállodák is, kilencven százalék feletti kihasználtságuk nemzetgazdasági szempontból sem elhanyagolható tényező.)

Az üres hotelszoba Győrben szintén hiánycikk, hiszen a vasárnapi látványos nyitóünnepséggel megkezdődött a 14. nyári európai ifjúsági olimpiai fesztivál, vagyis az EYOF. Ötven országból csaknem kétezer-hatszáz fiatal, 14-18 éves tehetség méreti meg magát tíz sportágban, köztük több mint százötven magyar. Ez a kontinens egyetlen, s az olimpiai mozgalom harmadik legjelentősebb ötkarikás eseménye, a „nagy” játékok összes jogosultságával, himnusszal, lánggal, nyitó- és záróünnepséggel. A párhuzamokból látható, hogy az EYOF – a vizes világbajnoksággal együtt – tökéletesen belesimulna a 2024-es magyar olimpiarendezési pályázatba, az egyszerre zajló két csúcsesemény bizonyíthatta volna (a Forma–1-es „nehezítéssel” különösen), hogy hazánk képes ilyen volumenű sportversenyek megrendezésére.

A kisstílű nagypolitika aztán közbeszólt, a kandidálás léket kapott, így mindent önmagáért s egyben önmagunkért kell tökéletesen megcsinálnunk, nem egy még fontosabb, de bizonytalan jövőbeni cél érdekében. Ez vonatkozik természetesen a Nemzeti Sportra, az egyetlen magyar sportnapilapra, illetve több mint félmillió Facebook-követővel bíró internetes oldalára is: az ismert szurkolói rigmus, a „Mindent bele!” szemléletével, amolyan missziós lelkülettel próbálunk meg tényleg mindent beletenni olvasnivaló és a befektetett energia tekintetében egyaránt.

S a mindenből természetesen a labdarúgás sem maradhat ki, amely ugyan amolyan magyar narancs, kicsi és savanyú, de ettől még a példány- és klikkelésszám is azt bizonyítja, hogy sokakat érdekel. Minket is, hiszen ezen a héten az egyetlen, nemzetközi porondon maradó honi csapatként a Videoton az Európa-liga harmadik selejtezőköréből próbálja meg továbblökni magát a favoritnak számító Bordeaux-n keresztül. Természetesen ott leszünk a kiváló francia borok hazájában csütörtökön, hogy testközelből tudósíthassunk klubfutballunk momentán legfontosabb mérkőzéséről.

Talán mondani sem kell, mit jelentene a fehérváriak 2012-es El-meneteléséhez hasonló fegyvertény, amihez – nevezetesen a csoportkörhöz – ezt és még egy párharcot meg kellene nyernie a Vidinek. Ha nem sikerül, az történik, ami az utóbbi három évben: augusztus elejére elfogyunk az európai porondon – tehát ezen és a jövő héten az derülhet ki, borul-e a „magyaros” papírforma.

Közben javában zajlik az NB I, a felsorolt események árnyékában amolyan földalatti mozgalomként, bár aki látta múlt vasárnap az Újpest–Fradi derbit, illetve tapasztalta a hangulatát, a fordulatait, a feszültségét, a helyszíni és televíziós érdeklődést, az visszafogottan még bizakodhat is. Ezen a héten mindenesetre következik a harmadik forduló, amelyben a Videoton az Újpestet, a Ferencváros pedig az egyetlen hibátlan mérlegű csapatot, a Mezőkövesdet fogadja, és nem tehetjük – nem is tesszük – meg, hogy némileg megújult módon, szándékunk szerint nívósabban és témaérzékenyebben be ne számoljunk az élvonal történéseiről. No meg az NB II-ről, hiszen a másodosztály is vasárnap csap bele az idénybe.

Tiszta szerencse, hogy a jelentősebb európai bajnokságok még csak az átigazolási hírekkel vétetik észre magukat, hiszen a legfrissebbnek számító angol Premier League is csak augusztus 12-én kezdődik. Semmiképp sem akarunk azonban olyan szakmai hibát elkövetni, hogy lemaradunk például Neymar esetleges Barcelonából Párizsba távozásáról, vagy nem jutna rá elég hely. S a napokban minden valószínűség költözik is a brazil szupersztár.

Ha mindez nem lenne elég erre a hétre, két, hungarikumnak számító sportágban épp az aktuális világverseny zajlik. Pontosabban a minszki öttusa Európa-bajnokságnak épp tegnap lett vége, de a nagyszerű szereplés visszhangja még napokig ad témát. Fokozottan igaz mindez a vívó-vb-re, hiszen a sportágak hazai olimpiai örökranglistáját vezető pengeforgatók ott folytatják Lipcsében, ahol Rio de Janeiróban, az olimpián abbahagyták. Szerda estére derül ki, egészen pontosan mi kerül a vívózsákba, az mindenesetre már most leszögezhető, a jelen kiválóságai megfeleltek a múlt kötelezettségeiből fakadó elvárásoknak, mint ahogy nekünk is meg kell felelnünk annak az igénynek, hogy értőn tálaljuk a páston történteket.

Tiszta szerencse, hogy a kajak-kenu Európa-bajnokságnak vége (hatalmas magyar aranyesővel), a vb pedig augusztus végén esedékes, csakúgy, mint a hazai rendezésű cselgáncs-világbajnokság a Papp László Budapest Sportarénában. Ha minden igaz, jön a nagy dzsúdós orosz államfő, Vlagyimir Putyin is, csak hogy a politikai napilapok is kapjanak valami témát egy hónap múlva.

Ám most még július utolsó hetét éljük, amely sportszempontból olyan, mint a földön található legsűrűbb természetes anyag, az ozmium (22 590 kg/m³). Ez a fém annyira kemény, hogy nem lehet megmunkálni.

Mi azért megpróbáljuk.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik