MTI 2017.03.21 16:39 Frissítve: 2017.03.21 16:46

Sportpolitika: 81 kiemelt eseményt támogat az államtitkárság

A sportért felelős államtitkárság támogatásával idén 81 kiemelt eseményre kerülhet sor Magyarországon.

 

Szabó Tünde államtitkár erről a keddi, budapesti nemzetközi sportmenedzsment-konferencián beszélt előadásában, amelyben részletesen szólt az idehaza megvalósuló kiemelt sporteseményekben való állami szerepvállalásra. Leszögezte, hogy a kormány a sportra nemzetstratégiai ágazatként tekint, „ezáltal a sportversenyek rendezésének támogatása kiemelt fontosságú cél, hiszen a sportirányítás hazai rendszerének átalakításával kitűzött hármas célrendszernek ez az egyik fontos eleme” – olvasható az államtitkárság tájékoztatásában.

A 2017. évi támogatott események közül kiemelte a júliusi vizes világbajnokságot, az augusztusi cselgáncs-vb-t, a kick-box világbajnokságot, a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságot és a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Hozzátette, hogy a tendencia a jövőben is folytatódik, s a sportszövetségek és egyéb szervezetek jelenleg már 51 hazai rendezésű nemzetközi eseményt regisztráltak, amelyek 2018-ban valósulnak meg.

A jövő évi támogatott események között szerepel többek között a birkózó-világbajnokság, a karatésok egyetemi világbajnoksága, az U20-as női kézilabda-vb, az erőemelő világbajnokság és a tájékozódási futók junior világbajnoksága.

Szabó Tünde megemlítette, hogy a hazai rendezésű kiemelt események nyomon követésére is alkalmas lesz a Nemzeti Sportinformációs Rendszer, amely 2017-ben „még tesztüzemben, jövő évtől azonban már élesben áll rendelkezésre”.

 

2019.04.19 22:33:55

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Elkoptathatatlan emlék, amikor hajdanán a két locsolkodási célállomás közötti zsákmánymustra során egyikünk boldogan kiáltott fel: most már biztosan el tudok menni az idegenbeli meccsre!

2019.04.17 23:51:45

Egyéb egyéni RUSZANOV ANDRÁS

ALAPVONAL. Anno saját művének, a tökélyre fejlesztett nimbusznak esett áldozatául. Meg sem fordul(hatot)t egy átlagember fejében, hogy Tiger Woods vereséget szenved az élet bármely területén.

2019.04.15 12:26:42

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Habár itthon alig hallunk róla, Franciaországban idén már harmadik alkalommal rendezik meg a vb-t. (x)

pr
2019.04.16 22:24:51

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

2019.04.16 09:57:30

Egyéb egyéni LIPICZKY ÁGNES

Részben a dzsúdó népszerűsítése érdekében vállalta el a szereplést az Exatlonban.