Sportlövészet: a riói 13. csak a junioroknál indult

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.23. 12:56
Az olimpiai ötödik Sidi Péter a felnőtt puskások között nyert jó eredménnyel, míg a riói játékokon 13. Péni István a junioroknál diadalmaskodott a légfegyveres Budapest Openen, mely a második Európa-bajnoki válogató volt a 10 méteres Európa-bajnokságra.

A magyar lövőknek három válogatóversenyt írtak ki a márciusi, maribori Eb-re, melyek közül a válogatási elvek szerint legalább kettőn indulnia kell annak, aki pályázik a csapatba kerülésre.

A január elején rendezett százhalombattai versenyen Sidi és Péni nem indult, a hétvégi budapesti viadalon azonban már mindketten ott voltak, ám egymással nem kellett megküzdeniük.

„Az én kérésem volt az edzők felé, hogy aki még a juniorok között indulhat, az ott szerepeljen. Péni István esetében például az a helyzet, hogy a korosztályában nyomás van rajta, mert úgy érzi, győznie kell, míg a felnőtteknél, minden eddigi kiváló eredménye ellenére is, még mindig annyi a cél, hogy az elején végezzen” – indokolta Győrik Csaba szövetségi kapitány Péni, illetve a szintén riói olimpikon, a tavalyi felnőtt Eb-n nyolcadik Egri Viktória junior mezőnyben szereplését.

Péninek nem is okozott gondot a győzelem kiharcolása, mint ahogy távollétében Sidi Péter is a legjobb volt. Előbbi 628.9 körrel nyerte az alapversenyt és 254-gyel a finálét, míg utóbbi 627.8 körrel az alapot, majd 249.6-del a döntőt.

A válogatókon rendhagyó módon a lövők számára elsősorban az alapversenyek a fontosak, mivel a kiírás alapján, a három versenyből mindenkinél a két legjobb alap összeadódik, és az így kialakult rangsor első három helyezettje utazhat Mariborba.

Egyenlő állás esetén a harmadik viadal, azaz a február első hétvégéjén esedékes százhalombattai országos bajnokságon lőtt eredmények rangsorolnak, ugyanakkor a riói olimpián a légfegyveres számokban szerepelt versenyzők döntetlen esetén előnyt élveznek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik