Sportközvetítés: mind a négy hazai vébét adja jövőre az M4

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.04. 13:48
Mind a négy jövő évi, hazai rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságot – az asztalitenisz, a vívás, a kajak-kenu és az öttusa 2019-es fő versenyét – élőben közvetíti az M4 Sport.

Magyarország először adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének. Az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítása szerint a magyarok prezentációja – melyen részt vett Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, valamint Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője – fél órát csúszott ugyan, de mivel csak a budapesti helyszín jutott el a pályázat ezen szakaszáig, így nem volt hosszú a döntési folyamat.

„Pozitív visszajelzés és komoly elismerés, hogy öt év múlva világbajnokságot rendezhetünk. Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek is az elismerése” – fogalmazott az M1-en Gyulai Márton. Hozzátette: az utóbbi években Magyarország jó házigazdája volt a világversenyeknek, ez is segíthette a sikeres kandidálást.

„A világbajnokság a 2012-ben megkezdett szakmai stratégiai programoknak újabb lendületet adhat, aminek eredményeképpen még több fiatal ismerkedhet meg a sportok királynőjével” – jelentette ki Gyulai Miklós, aki szerint az 1960-as és az 1980-as évek sikerei után „az atlétika reneszánsza következhet”.

Fürjes Balázs azt mondta, az a céljuk, hogy Budapest minden idők legsikeresebb atlétikai világbajnokságának adjon otthont. „Az esemény haszna évekig, évtizedekig megmutatkozik majd, a sporton túlmutatóan is” – utalt arra, hogy a világbajnokság munkahelyeket teremt, több tízmilliárd forintnyi közvetlen és közvetett bevételt jelent a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek, és lendületet ad Dél-Pest és Észak-Csepel városfejlesztéseinek.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: az előző, londoni vb tapasztalatai alapján a televízióban több mint egymilliárdan is láthatják a magyar főváros legszebb arcát, ami a remények szerint jelentősen fellendíti a magyar turizmust, vendéglátást nemcsak az esemény kilenc napjára, hanem évekre, évtizedekre is.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának hírlevele szerint a viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz, melynek ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek. A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény nagy lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, hanem a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. A budapesti lakosokat, diákokat edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra.

Az IAAF idéntől újfajta pályázati rendszert vezetett be: előzetesen felmérte, melyik jelentkező milyen feltételekkel tudja megrendezni a világ egyik legnagyobb sporteseményét, és ez alapján a szervezet tanácsának júliusi, Buenos Aires-i ülésén a magyar fővárost javasolta házigazdának. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe akkor úgy fogalmazott, hogy Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.

A 2023-as vb-re 25 évvel a nagy sikerű budapesti Európa-bajnokság után kerül sor. A jövő évi vb-nek Doha, a 2021-esnek pedig az egyesült államokbeli Eugene ad otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik