Sportigazgatás: „Teljes körű céltámogatást biztosít a sporttörvény”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.07. 12:19
Az állami sportigazgatás és a civil oldal közötti feladat- és hatáskörmegosztással az állami források elosztásának az elsődleges felelőse a sportért felelős államtitkárság lett – hangsúlyozta Szabó Tünde államtitkár előadásában, amelyet a SPORTJUS konferenciáján tartott.

A Magyar Sportjogász Társaság „Good Governance, avagy a helyes irányítás a hazai sportéletben” címmel rendezett keddi tanácskozása a címben jelzett témát járta körül, a sporttörvény aktuális változásának hatásaira fókuszálva.

„A sportbeli jó kormányzás alapelveit – a demokrácia, a nemek közötti egyensúly, az érintettek bevonása, az átláthatóság, az elszámoltathatóság, a szolidaritás, valamint a fékek és ellensúlyok – minden országban a sportszakma, a nemzeti kormányok és a sportszövetségek konszenzusa övezi – vezette fel a témát Szabó Tünde. – Ezek az elvek, célkitűzések visszaköszönnek a hazai sporttörvény ez évi módosításában is.”

Ez az átalakítás – folytatta – megteremti az egycsatornás finanszírozási rendszer alapjait, amely még tervezhetőbbé teszi és ez által szakmailag teljes körűen összehangolja az állami sport célú támogatások nyújtását.

„Az új rendszerben ugyanis az állam közvetlenül biztosít állami támogatást a szövetségi szintnek, így téve még rugalmasabbá, gyorsabbá a felhasználást” – mondta Szabó Tünde, kiemelve, hogy a jövőben még inkább előtérbe kerül az államtitkárság és a szövetségek közötti közvetlen kapcsolattartás, valamint megvalósulhat a közvetlenül államilag koordinált edzőképzési és foglalkoztatási rendszer is.

A sportért felelős államtitkár kitért a Magyar Olimpiai Bizottságot érintő változásokra, melyek eredményeként az élősport egyes nem olimpiai versenysportokat érintő, a fogyatékkal élők sportjáért, a szabadidősportért, valamint a diák- és hallgatói sportért felelős korábbi belső tagozatai közfeladatokat ellátó köztestületekként működnek tovább a 2017 januárjától felálló új struktúrában.

„Fontos kiemelni, hogy a sportért felelős államtitkárság a sporttörvény módosítását megelőzően egyeztetett valamennyi tagozat képviselőivel és vezetőivel, akik szintén megerősítették önállósodási szándékukat” – fogalmazott az államtitkár. Ismét leszögezte, hogy a magyar állam kiemelt területként tekint az utánpótlás-nevelés sportjára, ahol a szakmai munka feltételeit a sporttörvény módosításával, jövő év január elsejétől új szervezeti keretek között és feladat-ellátási rendben biztosítja. A terület szakmai irányítására új szervezeti egység, az utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság alakult.

„Az új helyettes államtitkárság feladatai között szerepel az utánpótlás-programok koordinálása, melyek célja a sportági alapok szélesítése és minél több 6–14 év közötti gyermek bevonása a rendszeres testmozgásba egyesületi keretek között, így biztosítva széles utánpótlás-kiválasztási bázist a versenysport számára” – mondta.

Emlékeztetett, hogy a sport napjaink rendkívül dinamikusan fejlődő ágazata, amely az infrastruktúra-fejlesztések által munkahelyeket teremt, növeli a sportturizmus bevételeit, a nemzeti vagyont és nem utolsósorban jótékonyan hat a népegészségügyi mutatókra is.

„A magyar kormány céljait, sporttal kapcsolatos stratégiai elképzeléseit, valamint a sporttársadalomban önszerveződően is megkezdődött munkát pedig nagyban segíteni fogja a módosított sporttörvény” – hangsúlyozta előadásában Szabó Tünde.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik