Sportdiplomácia: a Nemzetközi Fair Play Bizottság Budapesten tartja tisztújítását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.04.10. 12:56
Címkék
A jövő év áprilisában Budapesten rendezi meg tisztújító közgyűlését a Nemzetközi Fair Play Bizottság, amelynek tanácsa Kamuti Jenő elnökletével a magyar fővárosban tartotta kétnapos ülését.

A hétvégi fórumon arról is határoztak, hogy a 2012-es esemény keretében a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen tudományos ülést szerveznek a tiszta sport, a tisztességes versenyzés szellemének további erősítése érdekében.

A mostani tanácskozás döntése az is, hogy szorosabb kapcsolatot szándékoznak kialakítani az UNESCO-val, az ENSZ nevelésügyi szervezetével. A NOB elismerését fejezte ki a bizottságnak a szingapúri nyári ifjúsági olimpián való eredményes közreműködésért, egyszersmind arra kérte fel, hogy népszerűsítse a jövő évi innsbrucki téli ifjúsági olimpián is a fair play szellemét.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság az ez évi díjátadó gálát a három évre kötött szerződés alapján a Nemzetközi Sportújságíró Szövetséggel (AIPS) közösen rendezte Lausanne-ban, az ünnepségen azonban a két szervezet nem jutott azonos szerephez. Így a közös rendezést csak bizonyos feltételek mellett folytatják - szögezték le a budapesti tanácskozáson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik