Sakkolimpia: a férfi és a női válogatott is győzött

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.02. 19:27
A magyar férfi és női válogatott is győzött kedden a grúziai Batumiban zajló 43. sakkolimpia 8. fordulójában. Az eddig 10. helyen álló női együttes India elleni sikerével a közvetlen élcsoportba került.

A viadal honlapja szerint a férfiak Finnország elleni mérkőzésén Gledura Benjámin és Berkes Ferenc egyaránt sötéttel győzött, míg Almási Zoltán és Lékó Péter világossal remizett, így a csapat 3:1-re nyert.

A játékosok Élő-pontjai alapján a férfiak sikere papírforma volt, ugyanakkor a női válogatott India elleni győzelme bravúrnak nevezhető. A csapat mind a négy embere, Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Gara Tícia és Terbe Julianna is elvileg erősebb rivális ellen ült asztalhoz, és egyikük sem kapott ki: Hoanh Thanh Trang és Gara Tícia világossal nyert, míg Gara Anita és Terbe sötéttel döntetlent ért el.

Hét forduló után a két női válogatott egyaránt 11 ponttal állt, India a hetedik, míg a mieink a tizedik helyen. A keddi magyar sikerrel viszont két ponttal ellépett riválisától a magyar együttes, amelyben az éltáblás Hoang Thanh Trang eddig szinte hibátlanul teljesít a versenyen, ugyanis hét partijából hatot megnyert, és egyszer játszott csak döntetlent.

A svájci rendszerben, négyfős csapatokkal zajló verseny 11 fordulós, olimpiai pontszámítással. Ennek lényege, hogy a csapatgyőzelem két pontot ér, a döntetlenért, azaz a 2:2-es eredményért egy pont jár, a vereségért nem jár pont.

43. SAKKOLIMPIA
8. FORDULÓ
FÉRFIAK
Magyarország–Finnország 3:1

Lékó Péter (2690 Élő-pont)–Tomi Nyback (2579) döntetlen
Mika Karttunen (2472)–Gledura Benjámin (2621) 0:1
Almási Zoltán (2702)–Toivo Keinanen (2402) döntetlen
Vilka Sipila (2381)–Berkes Ferenc (2678) 0:1
Az állás: 1. Egyesült Államok 15 pont, 2. Lengyelország 14, 3. Azerbajdzsán 13, 4. India 13, 5. Franciaország 13, ...26. Magyarország 11

NŐK
Magyarország–India 3:1

Hoang Thanh Trang (2423)–Humpi Koneru (2557) 1:0
Dronavali Harika (2500)–Gara Anita (2370) döntetlen
Gara Tícia (2321)–Sachdev Tania (2400) 1:0
Eesha Karavade (2374)–Terbe Julianna (2260) döntetlen
Az állás: 1. Kína 14 pont, 2. Ukrajna 14, 3. Egyesült Államok 13, 4. MAGYARORSZÁG 13, 5. Azerbajdzsán 13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik