Sakk: világossal kapott ki az egyik esélyes a rajton

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 19:32
null
Fabiano Caruana idén is esélyesnek számít (Fotó: AFP, archív)
A koronavírus-járvány az idei sakkvilágbajnok-jelölti tornát is érintette, amelyen az elkövetkezendő két és fél hét alatt eldöntik, ki hívja ki Magnus Carlsent decemberben. Az első fordulóban két remi mellett kétszer eldőlt az egy pont sorsa.

Két évvel ezelőtt az amerikai sakknagymester, Fabiano Caruana nyerte meg a sakkvilágbajnok-jelöltek tornáját Berlinben, így Londonban ő hívhatta ki Magnus Carlsent. Óriási csata végén a norvég megőrizte világbajnoki címét, de nem sokon múlt, a 6:6-os döntetlen után 3:0-ra nyert a rájátszásban. Annyiban nincs változás, hogy idén is a még mindig csak 26 éves Caruana a világbajnok-jelölti torna legnagyobb favoritja, a világranglista második helyezettjeként a rajtlistát is ő vezeti, esélyesnek rajta kívül még a kínai Ting Li-zsent tartják. A két évvel ezelőtti mezőnyből egyébként csak Caruana, Ting Li-zsen és Alekszandr Griscsuk indul idén is, míg az orosz Jan Nyepomnyascsij, a francia Maxime Vachier-Lagrave, a kínai Vang Hao és orosz Kirill Alekszejenko először jutott be a világbajnok-jelölti döntőbe.

VÉLEMÉNY

Arkagyij DVORKOVICS, a FIDE elnöke: „Az elkövetkező hetekben hatalmas csatákat láthatunk majd a világ nyolc legjobb sakkozója között, akik több hónapos, nagyon kemény kiválasztási folyamat végén lehetnek itt Jekatyerinburgban. Az egészségügyi biztonsággal kapcsolatban annyit, hogy szervezőbizottság teljesen mértékben az Egészségügyi Világszervezet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet előírásait követi, és maximális támogatást kérünk a sakk-közösségtől és a médiától is. Szeretnénk, ha a torna csak örömöt okozna minden rajongó számára.”

A koronavírus-járvány természetesen ezt a tornát is befolyásolta, a két kínai versenyző programja az elmúlt időszakban alaposan megváltozott, mind a ketten törölték a naptárukból az edzőtáborokat, Ting Li-zsen ki sem mozdult vencsui otthonából, majd karanténba vonult Moszkvában, míg a külföldön tartózkodó Vang Hao nem tért haza Kínába a tornáig. Mivel azonban ő nem kért a karanténból, a világkupa-győztes azeri Tejmur Radzsabov nem vállalta a szereplést, sőt, kérte a Nemzetközi Sakkszövetséget (FIDE), hogy törölje a versenyt, de a világszervezet ezt visszautasította, és helyére a kvalifikációs listán őt követő Vachier-Lagrave került, aki örült a lehetőségnek.

A tornának három orosz résztvevője is van, Griscsuk és Nyepomnyascsij mellett Alekszejenko még tavaly decemberben rendezői szabadkártyát kapott, amiből volt is egy kis gond, ugyanis a döntéssel egyet nem értő, szintén aspiráns Vachier-Lagrave nyílt levelet írt a FIDE-nek, hogy összecsaphasson Alekszejenkóval a szabadkártyáért, de Radzsabov visszalépése végül megoldotta ezt a problémát.

A jekatyerinburgi torna első fordulójában két remi mellett kétszer eldőlt az egy pont sorsa, miután az akár végső esélyesnek is tartott Ting Li-zsen 45 lépés után feladta a játszmát honfitársával, Vang Haóval szemben, a végsőkig harcoló holland Anish Giri pedig hosszú küzdelem után szintén erre kényszerült Nyepomnyascsij ellen. Érdekes, hogy mind a két győztes a sötét bábukat vezette, világossal az első fordulóban senki sem tudott nyerni.

A 14 fordulós, ötszázezer euró összdíjazású sakkvilágbajnoki döntő március 17-től április 4-ig tart, a pihenőnapok: március 20., 24., 28. és április 1. A világbajnokságot decemberben, Dubaiban rendezik majd.

SAKK, VILÁGBAJNOKJELÖLTEK TORNÁJA, JEKATYERINBURG
Résztvevők sorrendje az Élő-pontszámok szerint:
1. Fabiano Caruana (amerikai, 2842), 2. Ting Li-zsen (kínai, 2805), 3. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2777), 4. Jan Nyepomnyascsij (orosz, 2774), 5. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2767), 6. Anish Giri (holland, 2763), 7. Vang Hao (kínai, 2762), 8. Kirill Alekszejenko (orosz, 2698)
1. forduló. Maxime Vachier-Lagrave–Fabiano Caruana 0.5:0.5, Ting Li-zsen–Vang Hao 0:1, Anish Giri–Jan Nyepomnyascsij 0:1, Alekszandr Griscsuk–Kirill Alekszejenko 0.5:0.5
A 2. forduló párosítása: Caruana–Alekszejenko, Nyepomnyascsij–Griscsuk, Vang Hao–Giri, Vachier-Lagrave–Ting Li-zsen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik