Sakk-vb: döntetlen a döntő második partija is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 21:28
A nyitány után a második parti is döntetlennel ért véget az egymillió dollár összdíjazású, londoni sakkvilágbajnoki döntőben Magnus Carlsen és Fabiano Caruana között.

A szombati mérkőzés, amelyen a harmadik címvédéséért küzdő Magnus Carlsen játszott világossal, három és egynegyed óráig tartott, azaz feleolyan hosszú sem volt, mint a pénteki parti. A norvég nagymester nem igazán tudott irányítani, nem volt esélye a győzelemre az amerikai Fabiano Caruanával szemben. A mérkőzés 49 lépés után ért véget.Magnus Carlsen játszott világossal, három és egynegyed óráig tartott, azaz feleolyan hosszú sem volt, mint a pénteki parti. A norvég nagymester nem igazán tudott irányítani, nem volt esélye a győzelemre az amerikai Fabiano Caruanával szemben. A mérkőzés 49 lépés után ért véget.

„Nem vagyok elégedett, de jobb így, mintha kikaptam volna" – mondta Carlsen.

Vasárnap szünnap lesz, a felek hétfőn ülnek harmadszor asztalhoz. Amennyiben 12 játszma után döntetlen az állás, rapid partikra kerül sor. Caruana sikere esetén 46 év elteltével lenne ismét amerikai győztes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik