Sakk-vb: Carlsen ismét nyert, egyre közelebb a címvédéshez

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.12.07. 19:09
null
Carlsen egy lépéssel közelebb a címvédéshez (Fotó: AFP)
A címvédő Magnus Carlsen a sötét bábukat vezetve a kilencedik partiban is legyőzte kihívóját, az orosz Jan Nyepomnyascsijt a dubai sakkvilágbajnoki döntőben, így a norvég nagymester már 6:3-ra vezet.

 

A 31 éves Carlsen eddig kétszer világossal múlta felül 30 esztendős riválisát, azaz most először diadalmaskodott sötéttel. A keddi partiban Nyepomnyascsij hatalmasat hibázott, amikor gyalogját a c5-ös mezőre tolta, mert ezzel elvesztette az egyik futóját. Az orosz nagymester végül a 39. lépést követően adta fel az egyenlőtlen küzdelmet.

Nyepomnyascsijnak a hátralévő öt mérkőzésből legalább hármat meg kell nyernie a döntetlen kiharcolásához úgy, hogy a norvég klasszis eddigi 54 vb-meccséből csak kettőt veszített el.

A tizedik partit szerdán rendezik. Akkor a 2782 Élő-pontjával a nemzetközi rangsorban ötödik Nyepomnyascsij játszik sötéttel, a 2855 ponttal világelső Carlsen pedig világossal.

A párharc, amelyet a Dubaiban zajló világkiállítás keretében rendeznek meg, legkésőbb december 16-án zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik