Sakk-vb: a kilencedik parti döntetlennel ért véget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.24. 08:40
Döntetlennel zárult a kilencedik játszma Magnus Carlsen és Szergej Karjakin között a New York-i sakkvilágbajnoki páros mérkőzésen, ezzel az orosz kihívó 5:4-re vezet.

Ezúttal Karjakin játszott világossal, s ötödször választotta a spanyol megnyitást. A felek több mint ötórás küzdelem után, a 74. lépésben egyeztek meg a remiben. A hátralévő három partiban Karjakinnak 1.5 pontot kell szereznie, hogy elhódítsa a világbajnoki címet norvég ellenfelétől.

Csütörtökön következik a tizedik játszma.

Az 1.1 millió euró összdíjazású, 12 játszmás döntőt – amelynek hivatalos szakkommentátora Polgár Judit – az nyeri, aki hamarabb szerez 6.5 pontot. 6:6 után négyjátszmás rapid meccsek, majd ha szükséges, villámpartik következnek.

A klasszikus időkontroll szerint 2-2 óra áll rendelkezésre az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a játszma befejezéséig, ekkor 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidőt is kapnak a felek.

„A nyolcadikban Carlsen a megnyitásból elég meglepő tervekkel állt elő, ami nagy lehetőségeket adott Karjakin számára, hogy támadást indítson a királya ellen. Az orosznak egyébként az a taktikája, hogy megpróbálja kiugrasztani a nyulat a bokorból. Ennek meg is lett az eredménye” – értékelt Polgár Judit csapatának tájékoztatása szerint. Karjakin kilenc parti után 5:4-re vezet.

Miden idők legjobb női játékosa jól ismeri Szergej Karjakint, akivel többször játszott. A döntő előtt is asztalhoz ült az orosz kihívó ellen.

„Gyerekkora óta ismerem Szergejt, akivel egy schnell-partit is játszottunk a fotósok kedvéért. Ez még az elején volt, amikor az orosz kihívó hosszasan válogatta a székeket, hogy melyikben üljön a vb-döntőben, és amikor ezzel végzett, megkértek a fotósok, hogy szimuláljunk egy partit, de végül nem játszottuk végig” – mondta Polgár Judit, aki kedden az ENSZ nemek egyenjogúságát szorgalmazó programjának egyik arca lett. A program címe „Földkerekség 50:50, 2030-ig”, ami arra utal, hogy a Földön 2030-ig el kell érni: a nők a férfiakkal egyenlő arányban vehessenek részt az élet különböző területein.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik