Sakk: nem jött be a szláv védelem Fabiano Caruanának

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.03.19. 17:43
null
Ting Li-zsen a legjobbkor tért vissza a versenybe (Fotó: AFP)
Az eddig pontos sem szerző kínai Ting Li-zsen a legjobbkor tért vissza a versenybe: a fő esélyes Fabiano Caruana ellen nyert a sakkozók jekatyerinburgi világbajnokjelölti tornáján.

 

A holland Anish Giri megunhatta a hosszú játszmákat a Jekatyerinburgban zajló sakkvilágbajnok-jelölti tornán, az első két fordulójában ugyanis messze ő ült a legtöbbet a tábla mellett. A harmadikban viszont nagyon gyorsan befejezte a partit, harminc lépés után már meg is állapodott a remiben a francia Vachier-Lagrave-val.

Az eddig pontot sem szerző Ting Li-zsen éppen a torna fő esélyesének tartott Fabiano Caruana ellen támadt fel. A mezőny két, 2800 feletti Élő-pontszámmal büszkélkedő versenyzőjének csatájában a meglepetésre szláv védelemmel nyitó, és már a kilencedik lépésben központi gyalogot áldozó amerikai hamar hátrányba került, de nem adta könnyen magát, még a legkilátástalanabb helyzetben is folytatta a küzdelmet. Próbálta valahogy döntetlenre hozni a játszmát, de túl nagy hátrányba került kínai riválisával szemben, akinek ez a győzelem volt az utolsó esélye arra, hogy versenyben maradjon.

A harmadik fordulóban a négy játszmából egyébként ez volt az egyetlen, amelyen eldőlt az egy pont sorsa, a másik három parti döntetlennel végződött.

SAKK, VILÁGBAJNOKJELÖLTEK TORNÁJA, JEKATYERINBURG
3. forduló. Ting Li-zsen (kínai)–Fabiano Caruana (amerikai) 1:0, Anish Giri (holland)–Maxime Vachier-Lagrave (francia) 0.5:0.5, Alekszandr Griscsuk (orosz)–Vang Hao (kínai) 0.5:0.5, Kirill Alekszejenko (orosz)–Jan Nepomnjacsij (orosz) 0.5:0.5. Az állás: 1. Nepomnjacsij 2 pont, 2. Vachier-Lagrave 2, 3. Vang Hao 2, 4. Caruana 1.5, 5. Griscsuk 1.5, 6. Ting Li-zsen 1, 7. Giri 1, 8. Alekszejenko 1
A 4. forduló párosítása: Caruana–Nepomnjacsij, Vang Hao–Alekszejenko, Vachier-Lagrave–Griscsuk, Ting Li-zsen–Giri

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik