Sakk: csak jövőre avatnak egyéni világbajnokot

Vágólapra másolva!
2020.06.29. 19:42
null
Magnus Carlsen (balra) kihívóra vár, a páros vb-címmeccs 2021-ben lesz (Fotó: AFP)
Címkék
Nem az idén, hanem 2021-ben rendezik meg a páros mérkőzést a férfi egyéni sakkvilágbajnoki címért – közölte Arkagyij Dvorkovics, a nemzetközi szövetség (FIDE) orosz elnöke.

 

A halasztás még nem hivatalos, de annak megerősítése csupán formalitás.

Az időpont-módosítást az tette szükségessé, hogy a világbajnok-jelöltek jekatyerinburgi nyolcas tornáját elkezdték ugyan, a koronavírus-világjárvány miatt azonban a hetedik fordulót követően, március 26-án felfüggesztették. E viadal győztese jogosult megmérkőzni a világbajnoki elsőségért a cím jelenlegi védőjével, a norvég Magnus Carlsennel.

„A páros mérkőzést bizonyosan a következő évre halasztjuk, erről hivatalos döntést a közeljövőben hozunk” – nyilatkozta Dvorkovics a TASZSZ-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik