Sajtot, túrót készít, cseresznyét szed a világ- és Európa-bajnok evezős

– Azért az szerencse, hogy nem tejérzékeny…
– Nehezen állnám meg, hogy ne kóstoljam meg a saját készítésű túrót, kefirt vagy joghurtot. A saját érlelésű sajtok közül a parenyica és a mozzarella a kedvencem, mondjuk azokat a legmacerásabb és időigényesebb elkészíteni, de ahhoz is türelem kell, hogy valaki jó evezőssé váljon.

– Erről még beszélünk, hanem honnan a sajtkészítés?
– Anyáék úgy tíz éve Nagykörűn kezdtek el állatokat tartani, ami hobbinak indult, ma már azért ennél jelentősebb elfoglaltság. Van úgy százhúsz kecskénk, tíz-tizenkét tehenünk, néhány tyúk régi libatartó teleppel. Amikor az időm engedi, besegítek a munkába, a szezonban szedtem a cseresznyét is bőszen a fáról, kibiciklizem, amikor csak tehetem.

– Azért nincs az olyan közel Szolnokhoz.
– De nagyon szeretek biciklizni. Nem tatásan, inkább az országúton. Heti két-három alkalommal szívesen bringázom napi ötven-száz kilométert, ami edzésnek is jó, persze inkább csak tavasszal és ősszel, a nyári versenyszezonban nem fér bele. Szóval több mint hobbi, a kislányom születése óta amúgy is ő a hobbim, minden szabadidőmet igyekszem Dézivel tölteni. Olvasni is inkább csak a versenyeken szoktam, olyankor, amikor nincs velem a család.

– Mit visz magával szívesen?
– Sok műfajban barangolok, nagyon tetszett Murakami Harukitól a Világvége és a keményre főtt csodaország, mert igazán elgondolkodtató, emberi. Mostanában szívesen olvasok Gabriel García Márquezt, nagyon tetszik a stílusa, de nagyon szeretem a fizikát is, úgyhogy élvezettel nézek fizikai előadásokat, űr- és agykutatással foglalkozó műsorokat, szeretek olyan elvont dolgokról beszélgetni, mint hogy hogyan születik a gondolat, hogy van-e az embernek szabad akarata.

NÉZZE MEG A JUHÁSZ ADRIÁNNAL KÉSZÜLT VIDEÓNKAT

– És az a gondolat, hogy evezni kezdjen, miként fogant?
– Apu hobbiszinten evezett, amikor úgy döntöttem, elkezdek sportolni, az evezés felé terelt.

– Megbánta valaha az apai ösztönzést?
– Nem, bár irgalmatlanul nehéz sport. Egyfelől középtáv a miénk, azaz se nem sprint, se nem „maratoni", így aztán mindkettőre kőkeményen edzeni kell. Ami nem baj, ez az élsportolói lét lényege, hogy fanatikusan eddz, az már kellemetlenebb, hogy ez az a sport, amelyikben harmincéves korod körül leszel a legjobb. Ahhoz bele kell tenni tizenöt évnyi munkát, hogy addigra valóban sikeres légy, csakhogy nálunk a támogatások eléggé eredménycentrikusak, így aztán ördögi körbe kerülsz. Ha nem csinálod elég ideig, nem leszel eredményes, de ha nincs szponzoráció, hogyan jutsz el a legmagasabb szintre, illetve hogyan tartod el magad? Szóval fanatikusan kitartónak kell lenni szakmai szempontból is. Az evezésben hiába elég erős a kar és a láb, mit sem ér, ha gyenge a derék és a hát.

– Az, hogy a dereka bírja-e a terhelést, amúgy is kardinális kérdés.
– Ahogy ezek szerint az is, lehet-e valaki mifelénk profi evezős. Mint a példám is mutatja, lehet, de kint azért elég jó életpályákat látni, nem véletlen, hogy nálunk hárman vagyunk korombeli evezősök Simon Bélával és Galambos Petivel, öt-hat évvel fiatalabbak a mögöttünk sorakozók. Nem olyan népszerű sportág a miénk, mint mondjuk a kajak-kenu, a támogatottsága is szerényebb, de ezzel kell együtt élnünk.

– Legalább lelkileg is megedzi az embert a választott sportja.
– Kétségtelenül, kőkeményen felkészít az életre. Előfordul ugyanakkor, hogy a legváratlanabb pillanatokban engesztelődsz. Az Európa-bajnoki győzelmünk előtti időszakban volt egy technikai hibám, amelyet sehogy sem sikerült kijavítani, már abba akartam hagyni, végül meggondoltam magam. Eközben Béla gerincsérvvel küzdött, egy hónapig egyáltalán nem edzett, nyolc hónapig nem tudtunk együtt készülni, mindössze két hetet tréningeztünk a kontinensviadal előtt, mégis Európa-bajnokok lettünk.

– Két éve volt, ehhez képest viszont nem keltett némi csalódást, hogy az olimpián „csak” kilencedikek lettek?
– Csakis azért, mert döntőbe szerettünk volna jutni. Ha viszont azt vesszük, hogy a futamunkban megkaptuk a későbbi arany- és ezüstérmest, valamint a dobogóról éppen hogy lemaradó negyediket, és így is csak egy másodperccel estünk ki, nem lehet bennünk keserűség. Jó lett volna persze egy pontot hazahozni Rióból, ugyanakkor szintén nehezítette a dolgunkat, hogy pótkvalifikációs verseny vezetett az olimpiáig, amelyet két héttel az Eb után rendeztek, nekünk akkorra feltétlenül csúcsformában kellett lennünk, hogy az ötkarikás részvételben egyáltalán reménykedhessünk. Totálisan kiégettük azonban magunkat, két hétig alig bírtunk edzeni, ennek tükrében tényleg nem lehetünk szomorúak.

– Az elmúlt évük alapján végképp nem: vébéarannyal tetőzött. Pedig már universiadéról is hoztak haza aranyérmet.
– Az talán azért is értékes, mert mindenki ugyanolyan hajóban evezett, kicsit olyan ez, mintha minden pilóta ugyanabban a Formula–1-es autóban ülne.

– A vébéaranyat viszont más osztályban gyűjtötték be.
– A nagyok közül sokan kihagynak néhány versenyt, vagy átülnek más hajóba azért, hogy változatosságra, újabb inspirációra leljenek; mi is azért próbáltuk ki a kormányos kettest, hogy valami újat éljünk át. Hogy nyertünk, erőt ad a folytatáshoz, azt mutatja, van értelme küzdeni tovább. És azért már valamivel könnyebb helyzetben vagyunk, mert azóta tudtunk venni a megjelent támogatóknak és az Emminek hála két darab egypárevezőst, vagyis külön is edzhetünk, ami fontos, elvégre nem mindig ugyanazt a mennyiségű és minőségű munkát igényli az ember, de hát korábban nem volt külön hajónk.

– Ennyit tesz egy vébécím.
– Meg azért az is, hogy elég nagy publicitást kapott, hogy a vébé döntő futamában kölcsönhajóval mentünk. A mi hajónk harmincéves, így aztán a kieső francia egységtől elkértük az övét. Kétszer eveztünk azzal a finálé előtt, nyilván rizikót vállaltunk vele, de nyertünk, úgyhogy bejött. A vébéig egyetlen mecénásunk sem volt, most már akad egy-kettő.

– Ezek szerint annyit nem fial a sajt, hogy abból finanszírozza a sportpályafutását.
– Sajnos nem.