Röpültek a pofonok - magyar sikerek a Fight Night Hungaryn

LOVAS BÁLINTLOVAS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2015.03.31. 12:15
null
Görbics Gábor a győztes meccs után (Fotó: facebook.com/Fight Night Hungary)
Brutális kiütéseket és parázs meccseket hozott a Fight Night Hungary gálasorozat legutóbbi állomása március utolsó hétvégéjén. Az eseménynek a csurig megtelt budapesti Barba Negra Music Club adott otthont, amely már „kötelező” helyszínnek mondható, ha csattannak a pofonok. Tizenegy profi mérkőzés szerepelt a programban, amelyek közül ötöt muaj thai, hatot K–1 szabályrendszerben rendeztek.

A gála első felében került sor a védőfelszerelés nélküli tradicionális thai-boksz meccsekre, amelyek között szerepelt két magyar bajnoki címmérkőzés is. A második részben K1 szabályrendszerben rendeztek meg többek között egy WKN magyar, illetve Európa-bajnoki címmérkőzést is, valamint helyet kapott egy WKN Full Contact Interkontinentális címmérkőzés is a programban.

Az első mérkőzést 51 kg-ban rendezték gyermekek között. A Re-Gymes Rehák Márk csapott össze Simon Csanáddal. Az ő meccsük volt az egyetlen, amelyen biztonsági szempontból védőfelszerelést használtak, emellett fejre könyökütés és térdrúgás nem volt engedélyezett. Gyorsan egymásnak estek a fiatalok, az összekapaszkodást erőltették. Nagy iramot diktáltak, végül megosztott pontozással a kék sarokban lévő Simon Gym versenyzője, Simon Csanád győzött.

A THAI-BOKSZRÓL...
A thai-bokszot, eredeti nevén muaj thait a nyolc végtag tudományának is szokták hívni, mivel a küzdelem során a harcos nem csak az ökleit, de a lábát, a térdét és a könyökeit is használhatja. Földharc nem engedélyezett, viszont a versenyzők álló helyzetben történő összekapaszkodása, az úgynevezett klincs használható, amíg az nem mutat passzivitást. Ezt a technikát alkalmazzák védekezésre és támadásra is egyaránt. A K–1 és a thai-boksz is jól ismert világszerte, de lényeges különbségek vannak a szabályrendszerek adta lehetőségekben. Ebben a szabályrendszerben nem szabad összekapaszkodni, nincsenek könyök ütések és térdrúgásokat is csak bizonyos keretek között szabad végrehajtani.

Következett Tóth Bence és a szlovák Erik Kasuba összecsapása. A magyar gyorsan elfáradt, a harmadik menetre felszívta magát, de nem tudott megújulni. Erik Kasuba az elejétől kezdve pontosabbnak, erősebbnek tűnt, több könyökütése betalált és egyhangú pontozással nyert is végül. Hozzá kell tenni, hogy Tóth Bence az utolsó pillanatban ugrott be Tomi Cheng helyére, akit elütött egy autó, de már jobban van.

A harmadik párharcot a Bánhegyi Zoltán vezette Booster Z' Thai-Boksz Klubból az IFMA B-kategóriás bajnok Nagy Richárd vívta a Kurdy Gym tehetségével, a WTKA junior thai-boksz bajnok Kurdy Istvánnal. A mérkőzést 65 kg-ban rendezték, a háromszor három perces küzdelem végén a kék sarokban lévő Nagy Richárd örülhetett, aki egy higgadt és taktikus bunyóval megnyerte az ütközetet.

Az első címmeccset az előző gálán győztes, IFMA Muaythai Liga első és WAKO K1 magyar bajnok Erdős Attila vívta az idén 20 éves, Európa-bajnok és K1 világkupa győztes Spéth Norberttel. Erdős Attila a második menetre már nem tudott kijönni egy rossz esés utáni sérülés miatt, így Spéth Norbert technikai K. O.-nak köszönhetően felnőtt profi muaj thai magyar bajnoki címet ünnepelhetett.

A sorban utolsó muaj thai küzdelem szintén egy magyar bajnoki címről döntött 81 kilóban. A Rokko Gym harcosa, Horváth István ellenfele Szentkúti Norbert volt. Horváth egy korábbi sérüléséből felépülve egy gyönyörű mozdulat utáni kiütéses győzelmet aratott, ezzel muaj thai magyar bajnoki címet szerzett.

A thai-boksz küzdelmek itt véget értek, majd egy rövid szünetet követően K1 szabályrendszerben folytatódtak a párharcok és újabb címmérkőzések következtek.

A már jó néhány szabályrendszerben megmérettetett, az előző gálán szintén győztes Vásony Ferenc küzdött a kék sarokban lévő Bereczki Dominikkel, 71 kg-ban, 3-szor 3 percben. Pörgős, kemény meccs után a Perfect Fight Club harcosa nyert Vásony Ferenccel szemben.

Érkeztek a lányok, jött Balajti Bianka és Szendrei Rebeka összecsapása a WKN szövetség magyar bajnoki címéért -60 kg-ban. Bia dolgát nehezítette, hogy a bokája pár héttel a gála előtt megsérült, ezért hetekig nem tudott teljes értékű edzésmunkát végezni. Ennek ellenére tiszta találatainak és nagy ütőerejének köszönhetően sikerült ráerőltetnie akaratát az ellenfelére. Végül egyhangú pontozás után újabb övvel gyarapította a Re-Gym tekintélyes gyűjteményét.

A folytatásban került sor a WKN szövetség Európa-bajnoki címmérkőzésére 75 kg-ban. A Re-Gym versenyzője, Szűcs Barnabás ellenfele a cseh Tomás „Bery” Beran volt. Nem igazán kezdtek be a felek, hiszen 5 menetes volt a küzdelem. A magyar sikeres támadásai után a négyszeres cseh bajnok többször is a földre került, végül egy fejre kapott térdrúgásnak köszönhetően lent is maradt. Ezzel a K. O.-val a születendő gyermeke mellett egy Európa-bajnoki címnek is örülhetett a „romániai magyar vitéz”.

Igazi nehézsúlyú harcok következtek ezek után +91 kg-ban. Először Koczfán János és ifj. Lévai László találkozott a ringben. Talán sokak meglepetésre Koczfán János 3-szor 3 percben, megosztott pontozással legyőzte ellenfelét, ezzel megduplázva a Fight Night Hungary gálákon szerzett győzelmei számát.

Egy visszavágóval folytatódott az este a WKN K1 Magyar Bajnoki címéért. A Re-Gym-es Bors Ádám és Gilányi Attila a Thaywondo Hungary S. E. harcosa mérte össze ismét az erejét +91 kg-ban. Nagy elánnal kezdtek a fiúk, de Gilányi Attila az első menetben eldöntötte a párharcot egy hatalmas kiütéssel. Elmondása szerint sokat jelentett számára, hogy Erdős József mellett Szénási Zsolt mestere is jelen volt, aki gyerekkora óta tanítja.

Jött az utolsó párharc a WKN Full Contact Interkontinentális övéért. A rangos esemény csúcspontjaként a felkészülés során könyök problémákkal küzdő Görbics Gábor egyhangú pontozással győzött a belga Renna Paolo ellen

A Re-Gym vezetője és a magas színvonalú gálasorozat megálmodója, főszervezője, Rehák György elárulta, hogy még az idén lesz folytatása a Fight Night Hungary-nek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik