Rio 2016: Kerber szívesen vinné a német zászlót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 09:22
A friss Australian Open-győztes teniszező, Angelique Kerber azt mondta: nagyon szívesen vinné a német zászlót az augusztusi, riói olimpia megnyitóján.

„Az olimpia nagyszerű, még az is elképzelhető, hogy én vihetem a német zászlót. Nagy álmom válna valóra ezzel. Egy érem sem lenne ellenemre” – fogalmazott a Bildnek a 28 éves játékos, aki melbourne-i győzelme óta már második a világranglistán.

A németek négy éve, Londonban Natascha Keller gyeplabdázót, 2008-ban, Pekingben Dirk Nowitzki kosárlabdázót nevezték zászlóvivőnek.

Kerber arról is beszélt, hogy pályafutása első Grand Slam-sikere után az idén további nagy dobásokra készül a GS-tornákon.

„Egyértelmű célom, hogy nyerjek Wimbledonban. És a US Open is nagyon fontos számomra. Minden a 2011-es ottani elődöntővel kezdődött, és New York egyébként is a kedvenc városom” – mondta a teniszező, aki másik nagy céljaként a világranglista-elsőség megszerzését említette.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik