Rio 2016: hogy bírja a Fidzsi-szigetek Németország ellen?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.14. 18:51
A házigazdák válogatottja a Dél-afrikai Köztársaság, Irak és Dánia csapatával mérkőzik majd meg a csoportszakaszban a riói olimpiai férfi labdarúgótornáján – a Maracana Stadionban csütörtökön megtartott sorsolás eredményeként.

A húzásnál két korábbi brazil olimpikon futballista, az aranylabdás, világbajnok, Pekingben bronzérmes Ronaldinho és az Athénban ezüstérmes női csapat kapitánya, Aline Pellegrino működött közre.

A brazilok a házigazda jogán a férfi és a női tornán is indulnak, és sikeres szereplésben reménykednek.

A férfiaknál – túl azon hogy otthon játsszanak – azért is különösen fontos számukra az olimpiai aranyérem begyűjtése, mert ez az egy hiányzik az eredménysorukból. Dunga, a csapat szakvezetője egy hónapja úgy nyilatkozott, hogy ha választásra kényszerülne, inkább az olimpián, semmint a két hónappal korábbi Copa Américán játszatná sztárfutballistáját, Neymart.

„Nehéz választani, de úgy vélem, az olimpia az elsődleges, mivel az az egyetlen, amelyet Brazília még nem nyert meg, ráadásul itthon játszunk” – nyilatkozott akkor a szövetségi kapitány.

A Copa Américát júniusban rendezik az Egyesült Államokban, két hónappal a riói játékok előtt, így előfordulhat, hogy a Barcelona azt kéri majd Neymartól, válasszon a két torna közül.

A kluboknak nincs kötelezettségük arra vonatkozóan, hogy elengedjék a játékosaikat az olimpiára, melyen a férfiaknál U23-as csapatok szerepelnek, legfeljebb három-három túlkorossal.

A címvédő – négy éve, a londoni döntőben éppen a brazilokat legyőző – mexikóiak többek között a németekkel kerültek össze.

A nőknél nincs korhatár megkötés, így a legjobb csapatok indulhatnak. A világbajnoki, illetve olimpiai címvédő amerikaiak többek között a franciákkal mérkőznek meg az első szakaszban.

OLIMPIA, RIO DE JANEIRO
A FÉRFI ÉS NŐI FUTBALLTORNA CSOPORTBEOSZTÁSA

Férfiak:
A-csoport: Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, Irak, Dánia
B-csoport: Svédország, Kolumbia, Nigéria, Japán
C-csoport: Fidzsi-szigetek, Koreai Köztársaság, Mexikó, Németország
D-csoport: Honduras, Algéria, Portugália, Argentína

Nők:
E-csoport: Brazília, Kína, Svédország, Dél-afrikai Köztársaság
F-csoport: Kanada, Ausztrália, Zimbabwe, Németország
G-csoport: Egyesült Államok, Franciaország, Új-Zéland, Kolumbia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik