Rio 2016: három orosz kerékpáros pereli a WADA-t

Vágólapra másolva!
2017.09.12. 18:33
A riói olimpiai szerepléstől eltiltott három orosz kerékpáros beperelte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA), illetve az Oroszországgal kapcsolatos nyomozást vezető Richard McLarent.

Kirill Szvesnyikov, Dmitrij Szokolov és Dmitrij Sztrahov jogi képviselője hétfőn Kanadában adta be a keresetet, mellyel azt kívánják elérni, hogy tisztázzák nevüket a doppingvádak alól.

A WADA a riói játékok előtt nem sokkal hozta nyilvánosságra McLaren jelentését, melynek ajánlásában azt kérték a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB), hogy minden orosz sportolót tiltson el a brazíliai játékoktól. A nyomozást a WADA a 2014-es szocsi téli olimpián történtek felderítésére hozta létre, a vizsgálódás azonban nem csupán az akkor elkövetett doppingolásra és azok elkendőzésére derített fényt, hanem megállapította, hogy központilag irányított doppingrendszer működik Oroszországban.

A NOB később a nemzetközi sportági szövetségekre bízta a döntést az oroszok sorsáról, azzal a kitétellel, hogy a McLaren-jelentésben megnevezettek semmi szín alatt nem lehetnek ott Rióban.

A három orosz pályakerékpáros szintén a kizárt sportolók közé került, miután a NOB jelezte a Nemzetközi Kerékpáros-szövetségnek (UCI), hogy az érintettek nem felelnek meg a szerepléshez szükséges követelményeknek. Ezt követően a kerekesek hiába fellebbeztek a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, a CAS elutasította beadványukat.

„A cél, hogy bizonyítást nyerjen, a fiúknak igazuk van, soha nem doppingoltak, s igazságtalanul tiltották el őket a riói olimpiáról” – nyilatkozta Alekszandr Kuznyecov, a versenyzők edzője.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik