Rio 2016: bemutatták a magyar paralimpiai csapat szakvezetőit

MTI MTIMTI MTI
2013.05.09. 15:59
Sajtótájékoztatón mutatták be csütörtökön a magyar paralimpiai csapat szakvezetőit, akiknek a megbízása a 2016-os riói nyári játékok befejezéséig érvényes.

A Magyar Sport Házában rendezett eseményt megelőzte egy háromórás szakmai konferencia, amely a paralimpiai mozgalom számtalan területét érintette a tavalyi londoni szereplés (két arany, hat-hat ezüst és bronz) értékelésétől kezdve a jövő évi téli paralimpián át az orvostudományi kérdésekig.

„A remélt sikeres riói szereplést már most meg kell alapozni, a konferencián nagyon értékes előadásokat hallgattunk meg, melyekből az is kiderült, hogy megfelelő utánpótlás-nevelés és a kellő anyagi háttér nélkül nagyon nehéz komoly eredményeket elérni" – mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. – Az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) és a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) is folyamatosan egyeztetünk, mindkét irányból érezzük a segítő szándékot. A MOB-tól ígéretet kaptunk arra, hogy mindent megtesz a sportolói ösztöndíjakkal kapcsolatos kérdések rendezése érdekében az év második felében."

Az MPB 2004 óta ugyanakkora keretből tudja támogatni a parasportolók felkészülését.
Az Emmi előterjesztésére a kormány 50 millió forintos extra támogatást biztosított az MPB számára.
„Nagyon nagyra értékeljük az MPB szakmai törekvéseit, külön öröm számunkra, hogy a paralimpiai bizottság szakított a hagyományosan főváros központú gondoskodással, és évek óta Egerben rendezi meg nagy sikerrel több sportág nemzetközi Világkupa-versenyeit" - hangsúlyozta Litavecz Anna, az Emmi főosztályvezetője.

„A MOB nyomon követi az MPB munkáját, és lehetőségeihez mérten mindenben igyekszik maximálisan támogatni tagszervezetét – jelentette ki Fábián László, a MOB sportigazgatója. – Tudjuk, látjuk, mely területeken vannak problémák, az MPB-vel közösen próbáljuk ezeket megoldani.”

A tájékoztatón a Londonban legeredményesebben szerepelt sportágak szakvezetői – úszás: Sós Csaba, vívás: Kovács Iván, atlétika: Schiller-Kertész Judit, cselgáncs: Bíró Norbert – írták alá szerződésüket. Aranyosi Péter, az asztaliteniszezők kapitánya (és a londoni aranyérmes Pálos Péter edzője) nem vett részt az eseményen, mert jelenleg a Szlovéniában zajló Világkupa-versenyen tartózkodik csapatával.

A többi paralimpiai sportág szakvezetői: Fábián Attila: alpesi sí, boccia: Lénárt György, csörgőlabda: Ágoston Zsolt, erőemelés: Faragó Péter, evezés: Nagy György, kajak-kenu: Weisz György, sportlövészet: Pál-Plichta Györgyi, tenisz: Bor Péter, triatlon: Litavecz Anna, ülőröplabda: Mihályi András.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
8 órája

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

Los Angeles 2028: 560 versenyszám lesz a paralimpián

Egyéb egyéni
2026.05.27. 18:46

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Los Angeles 2028: végleges a vízilabda kvalifikációs rendszere

Vízilabda
2026.05.08. 10:51

Nagy-Britannia a 2040-es években ismét olimpiát rendezhet

Egyéb egyéni
2026.05.06. 10:46
Ezek is érdekelhetik