Rio 2016: a NOB-elnök bízik a rendezőkben, most még

Vágólapra másolva!
2014.01.21. 20:57
Bízik a 2016-os riói olimpia előkészületeinek sikerében Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, aki tavaly szeptemberi megválasztása óta először látogatott el Brazíliába.

 

 

A német sportvezető kedden Brazíliavárosban találkozott Dilma Rousseff köztársasági elnökkel, akinek elmondta, hogy „az időpontok betartása a kulcs” és Rio az ötkarikás játékok révén jobb város lesz.

A NOB-tagok korábban jelezték: nyugtalanok néhány beruházás – többek között az olimpiai park és a Rio északi részébe tervezett kisebbik versenyközpont – megvalósításának üteme, illetve a helyszíneken tapasztalható vízszennyezettség miatt.

Thomas Bach útja során találkozik a riói városvezetőkkel és a szervezőbizottság tagjaival is.

A 2016-os lesz az első olimpia Dél-Amerikában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik