Rg világkupa: csúcsmezőny, Debrecenben az összes vb-első

Vágólapra másolva!
2014.02.20. 18:31
null
Világbajnokok egymás között: az orosz Mamun (balra) és Kudrjavceva is jön a debreceni rg világkupára (Fotó: Reuters)
Csúcsmezőny érkezik a 2014-es ritmikus gimnasztika világkupa nyitó versenyére, a debreceni Főnix Csarnokba: március 14. és 16. között az összes címvédő egyéni világbajnokot láthatja a közönség a vk-viadalon. A magyar színeket Vass Dóra, Böröcz Bianka, Kécza Daniella, Soós Viktória és a Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Ludányi Laura, Raub Nóra, Wehovszky Vivien összeállítású együttes kéziszercsapat képviseli.

 

A felnőtt egyéni versenyre végül harminchat rg-s nevezett, Debrecenbe jön a közvetlen világelit. A szervezők a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentették, hogy indul a Főnix Csarnokban minden idők legfiatalabb egyéni összetett világbajnoka, a kijevi vb-n és a bécsi Eb-n három-három aranyérmet szerző orosz Jana Kudrjavceva. Kudrjavceva mellett az oroszok a kétszeres világ- és Európa-bajnok, világkupa-címvédő Margarita Mamunt, valamint a kétszeres Európa-bajnok Darija Szvatkovszkaját indítják.

Az oroszok legnagyobb riválisai sem „spórolnak”: szőnyegre lép az ukránok világbajnoka és első számú versenyzője, Hanna Rizatdinova, valamint második számú tornásza, az Eb-ezüstérmes Viktorija Mazur is. A fehéroroszok a vb- és Eb-ezüstérmes, világjátékok-győztes Melityina Sztanjutát és az Eb-bronzérmes Arina Csaropát küldik Debrecenbe, de a sportági sztárok közül itt lesz még az azeri Marina Durunda és az izraeli Neta Rivkin is. A magyar válogatott a házigazda jogán négy egyéni versenyzőt indít: a három új gyakorlattal készülő Vass Dóra, valamint Böröcz Bianka, Kécza Daniella és Soós Viktória képviseli a nemzeti csapat színeit.

„Egyre jobban haladok, egyre felkészültebb vagyok, s bár vannak még hibák, de bízom benne, hogy ezt a debreceni világkupáig sikerül kiküszöbölnöm” – mondta Vass Dóra, aki részben Azerbajdzsánban készült a 2014-es szezonra, az azeriek elit szakmai stábja segítette felkészülését.

Természetesen az együttes kéziszercsapatok versenyében is szerepel a magyar válogatott, a Boldizsár Blanka, Horváth Csinszka, Kiss Barbara, Ludányi Laura, Raub Nóra, Wehovszky Vivien összeállítású csapat az orosz, az azeri, a brazil, a kínai, a finn és az izraeli egységgel méri össze tudását.

A világkupával egy időben rendezik meg az MTK Kupa nemzetközi juniorversenyt is, amelyre 18 országból 61 rg-s nevezett.

„A verseny elsődleges célja, hogy egy kis sportdiplomáciai hátteret biztosítsunk a magyar versenyzőknek, és lehetőséget arra, hogy hazai közönségnek is meg tudják magukat mutatni. Ezáltal pedig a teljesítményük és munkájuk alapján megérdemelt pontokat meg tudják kapni. Ez a cél még akkor is prioritást élvez, ha tényleg sztármezőnyt tudunk majd vendégül látni. Hiszen a nagy nemzetek legjobb versenyzőikkel jönnek. Kevés kivétellel mind itt lesznek” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón dr. Korom Norbert, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke.

A debreceni világkupa-viadalra ingyenes a belépés.

A VK PROGRAMJA
MÁRCIUS 14., PÉNTEK

10.00–11.00 MTK Kupa - Pre-Junior kategória (szabad, kötél)
11.30–14.50 MTK Kupa - Junior kategória kvalifikáció (karika, labda)
16.00 Megnyitó ünnepség
16.30–19.30 Világkupa - egyéni összetett kvalifikációs verseny (karika, labda)
20.00–20.50 Világkupa - együttes kéziszercsapat kvalifikáció (10 buzogány)
MÁRCIUS 15., SZOMBAT
10.00–11.00 MTK Kupa - Pre-Junior kategória (karika, labda)
11.30–14.50 MTK Kupa - Junior kategória kvalifikáció (buzogány, szalag)
14.55 Eredményhirdetés – MTK Kupa (pre-junior egyéni csapat és finálé; junior egyéni csapat)
16.30–19.30 Világkupa - egyéni összetett kvalifikációs verseny (buzogány, szalag)
20.00–20.50 Világkupa - együttes kéziszercsapat kvalifikáció (3 labda/2 szalag)
21.00 Eredményhirdetés - Világkupa (egyéni összetett, együttes kéziszer csapat összetett)
MÁRCIUS 16., VASÁRNAP
10.00–10.25 MTK Kupa finálé Junior kategória (karika)
10.25–10.50 MTK Kupa finálé Junior kategória (labda)
10.50–11.15 MTK Kupa finálé Junior kategória (buzogány)
11.15–11.40 MTK Kupa finálé Junior kategória (szalag)
12.00 Eredményhirdetés – MTK Kupa (junior karika, labda, buzogány, szalag)
12.30-13.00 Világkupa finálé - karika
13.00–13.30 Világkupa finálé - labda
13.40–14.30 Világkupa finálé - kéziszercsapat, 10 buzogány
14.40–15.10 Világkupa finálé - buzogány
15.10–15.40 Világkupa finálé - szalag
15.50–16.40 Világkupa finálé - kéziszercsapat, 3 labda/2 szalag
16.50 Eredményhirdetés - Világkupa
17.30 Gála

AZ EGYÉNI INDULÓK
Magyarország: Vass Dóra, Böröcz Bianka, Kécza Daniella, Soós Viktória
Ausztrália: Jaelle Cohen
Azerbajdzsán: Marina Durunda, Nilufar Niftaliyeva
Bulgária: Marija Mateva, Neviana Vladinova
Dél-Afrika: Aimee van Rooyen
Dél-Korea: Csun Szong E, Kim Han Szol
Fehéroroszország: Melityina Sztanjuta, Arina Csaropa
Finnország: Jouki Tikkanen, Ekaterina Volkova
Grúzia: Gabriela Hvedelidze, Szofio Farulava
Izrael: Neta Rivkin, Nataly Mendelson
Kanada: Annabelle Kovács, Patricia Bezzoubenko
Kazahsztán: Alija Aszimova, Viktorija Gorbunova
Kína: Ma Csian-hui, Liü Csia-hui
Malajzia: Amy Kwan, Fatin Zakirah Jalany
Nagy-Britannia: Tyler Brumitt
Oroszország: Jana Kudrjavceva, Margarita Mamun, Darija Szvatkovszkaja
Szerbia: Milena Milacsics
Szlovénia: Monija Cebasek
Ukrajna: Hanna Rizatdinova, Viktorija Mazur

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik