Rg-vb: űrgyakorlat a királynőtől; Kécza a 88., Soós a 128. helyen

Vágólapra másolva!
2014.09.22. 17:47
null
Jana Kudrjavceva 2013-ban zseniális gyakorlata ellenére sem nyert vb-t labdával - most a legmagasabb pontszámot kapta <br />(Fotó: Reuters, archív)
Kécza Daniella a 88., Soós Viktória a 128. helyet foglalja el az első nap után az összetett mezőnyben a törökországi ritmikusgimnasztika-világbajnokságon. A papírformának megfelelően a nap legmagasabb pontszámát az egyéni összetett címvédője, az orosz Jana Kudrjavceva kapta, labdával végrehajtott „űrgyakorlatára.&quot;

A hét év után vb-re visszatérő Soós Viktória kezdésnek beleesett a 2. csoport elején versenyző tornászok rontássorozatába: karikája a kiss & cry zóna felé kinyitott részen kigurult a szőnyegről, úgy kellett a lihegő elől visszahozni – az idő- és jelentős pontveszteséggel járó kombináció a 10.383-as pontszámban is látszott. Kécza Daniella „üzembiztosan" esett túl karikagyakorlatán, 13.208-at begyűjtve a pontozóktól.

Az említett rontássorozat a kínaiaknak ártott meg a legjobban: világklasszis versenyzőjük, Teng Szen-jüe még „csak" a hirdetőtábláig jutott a labdával, de Vang Ji-li már sikeresen át is ugratta azt az elszálló szerrel, így tartalék labdával folytatta gyakorlatát. A kínaiak igen mélyre ásták magukat a csapatversenyben – és még aggasztóbb lehet nekik, hogy a legutóbbi világbajnokságon összetett negyedik Teng leggyengébb szere, a szalag még hátra van. Méghozzá ha azzal is ront (tavaly gyakran megtette), akkor az összetett döntője is veszélybe kerülhet – a négy szerrel dolgozó tornászok leggyengébb pontszáma esik csak ki.

A nagyágyúk közül senki sem rontott komolyat, mindenki simán túlesett az első napon – az egész nap legmagasabb pontszámát a szokásos zseniális labdagyakorlatát bemutató (és a vasárnapi pódiumedzésen igencsak hisztis) uralkodó rg-királynő, Jana Kudrjavceva kapta, rajta kívül még orosz riválisa, Margarita Mamun kapott 18 pont fölött és a fehérorosz Melityina Sztanjuta közelítette meg a 18-at.

A nap legkellemesebb meglepetése a rendkívül tehetséges grúz Szalome Fadzsava, aki 17 pont fölé került, bizonyítva, a klasszisok közé kerülhet. A magyarok kedden a záró csoportban folytatják, labdával (ezzel a szerrel jóval magasabb pontokat kaptak eddig a versenyzők) – este pedig kiosztják a vb első érmeit is, a karika- és a labdafináléban.

33. RG-VB, IZMIR, TÖRÖKORSZÁG
KARIKA ÉS LABDA SELEJTEZŐ, AZ ÁLLÁS AZ 1. NAP UTÁN
Egyéni összetett:
1. Kudrjavceva (orosz) 18.650, 2. Mamun (orosz) 18.366, 3. Sztanjuta (fehérorosz) 17.966, 4. Szoldatova (orosz) 17.675, 5. Rizatdinova (ukrán) 17.583, 6. Szon Jon Dzse (dél-koreai) 17.350, ...88. Kécza Daniella (magyar) 13.208, ...128. Soós Viktória (magyar) 10.383
Karika: 1. Szon Jon Dzse (dél-koreai) 17.350, 2. Durunda (azeri) 17.150, 3. Moustafaeva (francia) 16.933, 4. Mateva (bolgár) 16.666, 5. Nazarenkova (üzbég) 16.616, 6. Bertolini (olasz) 16.483, ...43. Kécza Daniella (magyar) 13.208, ...65. Soós Viktória (magyar) 10.383
Labda: 1. Kudrjavceva (orosz) 18.650, 2. Mamun (orosz) 18.366, 3. Sztanjuta (fehérorosz) 17.966, 4. Szoldatova (orosz, 17.675)*, 5. Rizatdinova (ukrán, 17.583), 6. Rivkin (izraeli, 17.333)
Egyéni csapatverseny: 1. Oroszország 54.691, 2. Fehéroroszország 51.799, 3. Azerbajdzsán 49.466, 4. Ukrajna 49.032, 5. Izrael 48.757, 6. Üzbegisztán 48.549
*: Nem juthat fináléba, mert egy nemzetből csak két tornász kerülhet a döntőbe.

33. RG-VB, IZMIR, TÖRÖKORSZÁG
AZ EGYÉNI VERSENY PROGRAMJA
Szeptember 23., kedd (Kécza Daniella, Soós Viktória)
10.00-18.55 Karika és labda selejtező
20.00-20.30 Karika szerenkénti döntő
20.30-21.00 Labda szerenkénti döntő
Szeptember 24., szerda (Kécza Daniella, Soós Viktória)
10.00-16.15 Buzogány és szalag selejtező
Szeptember 25., csütörtök (Kécza Daniella, Soós Viktória)
10.00-16.20 Buzogány és szalag selejtező
20.00-20.30 Buzogány szerenkénti döntő
20.30-21.00 Szalag szerenkénti döntő
Szeptember 26., péntek
16.30-22.30 Egyéni összetett döntő
A finálékat a FIG hivatalos Youtube-csatornája közvetíti.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik