Rg: sérülésveszélyre hivatkozva kivették a szerek közül a kötelet

Vágólapra másolva!
2010.07.30. 13:39
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) a ritmikus gimnasztikázók rendszeres kisebb sérüléseire hivatkozva kivette a kötelet a szerek közül 2011-i hatállyal. A kötéllel bemutatott elemek elsősorban az ugrásokra épültek, és a FIG szerint sok sérülés történt kötélgyakorlatok közben – no meg a hivatalos indoklás szerint a televíziós társaságok nem szerették a „láthatatlan” szert.

2011 és 2016 között a jelenlegi szerek közül marad a labda, a buzogány, a szalag és a karika, és a kötél helyére az úgynevezett szabadgyakorlat kerül, amely a tervek szerint különböző szerekkel is bemutatható – végleges döntés még nincs. Elképzelhető, hogy olyan, az ötvenes évek óta nem használt kéziszerek is ismét előkerülnek, mint a zászlók vagy a sálak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik