Rg: remek szereplés, 7. az MTK a klubvilágbajnokságon

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2017.10.02. 14:11
Az MTK Budapest Kis Alexandra, Pigniczki Fanni, Juhász Anna összeállítású csapata a 7. helyen végzett a Japánban megrendezett AEON-kupán, mely a sportág nem hivatalos klubvilágbajnoksága. Az elsőséget az „örökös győztes” orosz Gazprom szerezte meg.

A specialitás lebonyolítási rendszerű AEON-kupán a csapatok két felnőtt és egy junior versenyzőből állnak, előbb a kvalifikációra kerül sor, a finálé több résztvevője pedig kiemeltként nem vesz részt a selejtezőben.

A kvalifikáció során az MTK a 4. helyen végzett (ez előrelépés az egy évvel korábbihoz képest), ez pedig a 7. helyre sorolta a végelszámolásnál a magyar klubot. A Gazprom győzelme és óriási fölénye nem meglepetés – az orosz klub legyőzhetetlennek számít, küldjön bárkit a versenyre –, a második helyre befutó üzbég Garmonia Elit szereplése viszont igen. A verseny vesztese a fehérorosz Dinamo, mely egyik legjobbja, Alina Harnaszko sérülése miatt nem tudott elindulni a csapatversenyben, pedig az ezüstérem esélyesének számított.

Érdekesség a luxemburgi Rythmo-Cats szereplése: nem a luxemburgi ritmikus gimnasztika lett hirtelen világelit státusú, hanem az oroszok által irányított klub két orosz légióssal (Jekatyerina Szeleznyeva, Jekatyerina Vegyenejeva) érte el a kiemelkedő eredményt az AEON-kupán.

RITMIKUS GIMNASZTIKA AEON-KUPA 2017
(Nem hivatalos klubvilágbajnokság)

A végső rangsor: 1. Gazprom (orosz, Dina Averina, Julija Bravikova, Anasztaszija Szergejeva), 2. Garmonia Elit (üzbég), 3. AEON (japán), 4. Rythmo-Cats Club GR (luxemburgi), 5. Angel RG (japán), 6. Ojag Sports (azeri), 7. MTK Budapest (magyar, Kis Alexandra, Pigniczki Fanni, Juhász Anna).
A döntőben: 1. Gazprom 201.950 pont, 2. Garmonia Elit 176.750, 3. AEON 174.050.
A selejtezőben: 1. Rythmo-Cats Club GR 176.550 pont, 2. Garmonia Elit 175.000, 3. Angel RG 168.600, 4. MTK Budapest 165.100.
Felnőtt egyéni: 1. Dina Averina (Gazprom) 74.300, 2. Julija Bravikova (Gazprom) 69.600, 3. Kacjarina Halkina (Dinamo) 66.950.
Junior egyéni: 1. Anasztaszija Szergejeva (Gazprom) 58.050, 2. Anasztaszija Szalosz (Dinamo) 57.350, 3. Takhmina Ikromova (Garmonia Elit) 55.200.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik