Volt egy pillanat, hogy majdnem elvesztettük a művészetet

– Egy olimpiai ciklus vége mindig nagy választóvonal ritmikus gimnasztikában, sokan vonulnak vissza ilyenkor. Ki hiányzik Önnek a legjobban a szőnyegről?
– Nagyon szerettem a tizenháromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes Jana Kudrjavceva tornáját, ugyanúgy, mint a másik orosz éltornászét, az olimpiai bajnok Margarita Mamunét. Ők mindenképpen nagyon fognak hiányozni, nem tudom, hogy látjuk-e őket még valaha a szőnyegen. Ugyanakkor sok tehetség jön fel a juniorok közül, és nagyon kíváncsian várom, mire lesznek képesek a bolgár lányok ebben az olimpiai ciklusban.

– Óriási örökséghez kell felnőniük, hiszen a bolgár ritmikus gimnasztika 66 világbajnoki aranyérmével az egyik legeredményesebb és legjobb iskola. Ez inkább nyomasztó vagy inkább motiváló a versenyzőknek?
– Szerintem inkább motiváció, én azt látom, hogy imádjuk, amit csinálunk. A bolgár ritmikus gimnasztika hullámvölgyben volt, keresztülment egy rosszabb időszakon, gyengébb eredményekkel, de most úgy látom, sikerül innen felállnunk, és megint ott leszünk a legjobbak között.
– Ha visszanézzük a gyakorlatait, minden idők egyik legképzettebb, legtechnikásabb ritmikus gimnasztikázóját látjuk rajtuk. A vadonatúj szabálykönyv szintén jutalmazza a technikai kiválóságot – mi a véleménye a változtatásokról?
– Nagyon tetszik az új szabályrendszer, úgy érzem, sikerült egyensúlyba hozni benne a testtechnikai elemeket, a szerkezelést, és ami nagyon fontos ebben a sportágban, a művészi előadást. Volt egy pillanat, amikor ezt majdnem elvesztettük a ritmikus gimnasztikában. Annyi elemet zsúfoltak be a gyakorlatokba, hogy jóformán a versenyzők arcát nem lehetett látni, nem hogy a személyiségüket bele tudták volna vinni a tornájukba. Az új szabályok reményeim szerint több tornásznak biztosítanak lehetőséget arra, hogy jó eredményt érjenek el – ez fontos is a sportág szempontjából, mert nem jó, ha a ritmikus gimnasztika csak néhány ország játéktere.

– Amikor legutóbb Budapesten versenyzett, még csak instrumentális zenét használhattak a tornászok. Az elmúlt években már lehetett egy olyan gyakorlat, amiben ének szól, most már két énekes-dalszöveges gyakorlatot lehet bemutatni. Jó ez a változtatás?
– Nekem nagyon tetszik, mert egyrészt sokkal több a variációs lehetőség a gyakorlatok megkoreografálásánál. Másrészt sokszor a dalszöveg ráerősít egy gyakorlatra, arról nem is beszélve, hogy kapcsolatot teremt tornász és a közönség között. A szurkolók sokszor ismerik a dalokat, így aztán ők is sokkal jobban szórakoznak. Amikor utoljára Budapesten versenyeztem, én még a Carmenre dolgoztam...
– Amikor versenyezni kezdett, akkor pedig még zongorakísérők jártak a versenyzőkkel.
– Minden versenyhelyszínen kötelezően volt beállítani egy zongorát, és az összes csapat vitte magával a zongorakísérőt. Megvolt ám ennek a haszna, mert amikor késésben voltunk a zenéhez képest, akkor tudtuk, hogy a zongorista lelassít egy picit, és „bevár” minket. Az nagyon jó móka volt!