Párbajtőr GP: három magyar a férfiak versenyének főtábláján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.23. 19:24
Három magyar vívó került fel a főtáblára a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfi versenyében.
A 288 fős mezőny – a 16 kiemelt, köztük Rédli András kivételével – pénteken 8.30-kor kezdte meg a csaknem tíz óráig tartó selejtezős küzdelmeket. Akadt jó néhány párbajtőröző, akinek a csoportszakasz után még három direkt kieséses asszót kellett sikeresen megvívnia a legjobb 64 közé jutáshoz. Egy hazai párbajtőrözőnek azonban egyet sem: Koch Máté a csoportjában olyan eredményes volt – öt győzelem, egy vereség –, hogy ezután – 15 további vívóval együtt – közvetlenül csatlakozott a kiemeltekhez.

A maradék 32 helyre a hiányos 256-os tábláról lehetett bejutni, és ez a hazaiak közül Bányai Zsombornak sikerült. Ő kétszer lépett pástra, s a finn Gunnar Grasbecket 15:9-re, a svájci Alexandre Pittet-t pedig 15:8-ra verve biztosította helyét a vasárnapi mezőnyben.

A férfiak versenyében 23 magyar indult.

Szombaton a nők selejtezőjét bonyolítják le 9.30-tól, majd vasárnap következnek a 64-es tábla asszói 8.30-as, illetve 10 órás kezdettel. A döntős programra – a négy-négy legtovább versenyben maradó vívó részvételével – 19 órától kerül sor.

A férfiak versenyét a legendás edző, Vass Imre, a nőkét pedig az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics József emlékére rendezik meg a MOM Sportban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik