Parasport: kétheti vizes edzésekkel készül a világbajnok parakajakos

Vágólapra másolva!
2020.05.12. 16:35
Címkék
Bár jelenleg csak kéthetente tud vízre szállni, elszántan készül az előtte álló feladatokra Kiss Péter Pál parakajakos, aki tavaly elnyerte az év férfi parasportolója címet.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) tájékoztatása szerint a fiatal versenyző másfél hónapja otthon van szülőfalujában, a Baranya megyei Nagyvátyon. Az élete tavaly rengeteget változott, először Európa-bajnokságot nyert, majd világbajnoki aranyérmet szerzett Szegeden, valósággal száguldott Tokió felé, amikor jött a koronavírus-járvány, és haza kellett költöznie.

Kiss Péter Pál 16 évesen a „semmiből jött”, és mindent vitt a parakajakosok KL1-es kategóriájában, de az életét nemcsak a sportolói siker változtatta meg gyökeresen, hanem a budapesti középiskola is, amelyben tavaly ősszel kezdte meg tanulmányait. Kollégiumba költözött, és a tanulás mellett minden nap edzésre járt a Honvédba, a járványhelyzet azonban alaposan átírta a mindennapjait.

„Március közepén bezárt az iskola és a kollégium, még néhány napig maradtam a dunavarsányi edzőtáborban, de kezdett bizonytalanná válni a helyzet, ezért inkább hazajöttem– idézte az MKKSZ Kiss Péter Pált. – Ha zárva van a kollégium, és nincs éppen edzőtábor, akkor Budapesten csak ismerősöknél tudok aludni, de ez hosszú távon nem lehetett megoldás, nem akartam senkinél sem ott ragadni. Most itthon vagyok a családommal, elsősorban szárazföldi edzéseim vannak, mellette próbálok tanulni, de kissé nehéz a kettőt összeegyeztetnem.”

A sportoló vízre szállni segítség nélkül nem tud. Edzője, Pruzsina István kéthetente autóba ül, viszi a hajót, a lapátot és edzést tart a helyi, alig 600 méter hosszú horgásztavon.

„A faluban, a tó mellett van egy kis ház, amelyik üresen áll, abban tud lakni István, amikor lejön hozzám edzést tartani. Egyébként ő azt mondta, hogy ha kell, akkor sátorban is szívesen alszik, két edzés között legfeljebb horgászik egy kicsit. Utoljára pénteken jött, és vasárnap délelőtt ment vissza Budapestre, vezényelt nekem tizenöt kilométeres edzést, és résztávokat is a partról” – mondta a kajakos.

Tokió elhalasztásával kapcsolatban – a legtöbb éremesélyes versenyzőhöz hasonlóan – a legjobb magyar parakajakosnak is vegyesek az érzései, pedig még csak a múlt héten ünnepelte 17. születésnapját.

„Januárban a vállízületemből letört egy porc, be is vérzett, szerencsére a halasztás miatt most volt időm arra, hogy teljesen kigyógyuljak ebből a sérülésből. Másrészt viszont arra készültem, hogy idén nyáron lemegy a paralimpia, és jövőre többet koncentrálhatok majd a tanulásra, így 2021-ben sem lesz könnyű évem. Szeretek itthon lenni Nagyvátyon, végre a családommal lehetek, az edzettségemet próbálom szinten tartani, de kicsit hiányzik a pörgős pesti élet, azt is megszoktam már. Remélem, hogy amikor újra nekivágunk a kemény munkának, akkor meglesz még az erőm, és ki tudjuk hozni a mostani helyzetből a legtöbbet. A tervek szerint május végétől újra Dunavarsányban készülök, azt pedig nagyon várom már” – tette hozzá 2019 legjobb férfi parasportolója.

A tokiói paralimpiát az olimpiához hasonlóan egy évvel elhalasztották a pandémia miatt, az új időpontja 2021. augusztus 24. – szeptember 5.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik