Paralimpia 2020: héttagú lehet a magyar kerekesszékes vívócsapat

Vágólapra másolva!
2020.02.11. 15:44
Héttagú csapattal számol a tokiói paralimpiára Nemcsik Zsolt, a magyar kerekesszékes vívóválogatott szakágvezetője.

Amint azt kedden, az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, öten már gyakorlatilag résztvevőnek érezhetik magukat, két vívónak viszont van még tennivalója.

„Másfél éven át tartó pontgyűjtésről van szó, ebből van még három állomás hátra, az egri az első” – utalt arra, hogy ezen a héten itthon rendeznek világkupa-fordulót, majd hozzátette, hogy egy hónap múlva Sao Paulóban következik az újabb világkupa, és azután jön az Európa-bajnokság.

„Ezen a három versenyen lehet még pontokat szerezni. A terv és az elképzelés az, hogy hét vívóval vehessünk részt a paralimpián. Ötnek – azt gondolom – már nincs félnivalója, csak formába kell lendülnie a paralimpiára. Kettőnek viszont még egy kicsit lapátolnia kell, de (…) bizakodó vagyok, hogy maximálisan tudunk teljesíteni” – folytatta, majd felsorolta, hogy Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla, Hajmási Éva, Mező Boglárka, valamint Tarjányi István és Osváth Richárd pályázik a kvalifikációra.

A szakágvezető jelezte, hogy a felkészülés során külföldiekkel is vívhatnak, ami segíti őket.

„De nem ezen van a hangsúly (…), hanem azon, hogy a magyar klasszisok hajlandóak beülni a székbe. A világbajnok párbajtőrvívó Siklósi Gergő nevét említhetném elsősorban, de az összes többi klasszisunk is hajlandó beülni és segíteni Zsuzsiék felkészülését. Azt gondolom, ez abszolút egyedülálló a kerekesszékes vívásban, más országban ez szerintem nem általános” – mondta Nemcsik Zsolt.

A világ- és Európa-bajnok, paralimpiai ezüst- és bronzérmes Krajnyák Zsuzsanna is kiemelte, mennyit jelent számukra, hogy remek partnerekkel vívhatnak.

„Úgy érzem, hogy most sokkal jobban készülünk, mint eddig bármelyik paralimpiára” – mondta.

A válogatott öthetes felkészülés után a tervek szerint augusztus 15-én utazik Tokióba, így tíz nap lesz az akklimatizációra, a forma élesítésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik