Paralimpia 2018: a két Korea nem vonul együtt a megnyitón

Vágólapra másolva!
2018.03.08. 15:22
Külön-külön vonul fel Észak- és Dél-Korea küldöttsége a pjoncsangi téli paralimpia megnyitóünnepségén, noha a februári ötkarikás játékokon a két Korea sportolói együtt érkeztek a stadionba a hasonló ceremónián, a Koreai-félszigetet egységben ábrázoló közös zászló alatt.

A közös felvonulás most azért hiúsult meg, mert a felek nem tudtak megegyezni a lobogóban, mivel azon olyan apró szigeteket is feltüntetett volna a félsziget térképén a Koreai NDK, amelyeket Japán a magáénak vall.

A vitatott szigetek ábrázolását illetően Észak nem engedett, így megegyezés híján elmarad az együttes felvonulás.

A két Korea sportolói a februári olimpia megnyitóján közösen vonultak fel, a női jégkorongtornán indított csapatban pedig a déliek mellett északi hokisok is helyet kaptak.

A paralimpia pénteken kezdődik és március 18-ig tart. A játékokon 49 ország 570 sportolója vesz részt, köztük három magyar.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik