Öttusa-vb: kínai címvédés női váltóban, 14. a magyar páros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 19:59
A 14. helyen végzett a Szávai Liliána, Ormándi Rebeka páros a berlini öttusa-világbajnokság női váltóversenyében, amelyben – címüket megvédve – a kínaiak nyerték az aranyérmet.

A két 19 éves vb-újonc alkotta magyar csapat úszásban 9. volt, majd vívásban a 15. helyen végzett, ami két szám után 16. pozíciót ért a 17 kettősből álló mezőnyben. A lovaglásban viszont sikerült javítani, így a kombinált számnak tizennegyedikként vághattak neki a magyarok, de jelentős hátránnyal az élcsoport csapataihoz képest.

A váltótagoknak 2x800 métert kellett futniuk, közben pedig két lövősorozat várt rájuk. A magyar páros – Szávai, Ormándi sorrendben – megőrizte helyét, mégpedig úgy, hogy a tizenkettedikként rajtoló briteket befogta, ugyanakkor az utána induló egyiptomiak eléje kerültek.

Két csapat – a mexikói és a kazah – nem fejezte be a versenyt, mert mindegyiknek az egyik tagja bukott a lovaglás során. Utóbbit kórházba is kellett szállítani.

ÖTTUSA-VB, NŐI VÁLTÓVERSENY
A VÉGEREDMÉNY

1. Kína (Liang Van-hszia, Csen Csien) 1418 pont
2. Litvánia (Ieva Serapinaité, Lina Batulaviciuté) 1410
3. Lengyelország (Aleksandra Skarzynska, Oktawia Nowacka) 1409
...14. Magyarország (Szávai Liliána, Ormándi Rebeka) 1288 (vívás: 11 győzelem/23 vereség/173 pont, úszás: 2:08.07 perc/316 pont, lovaglás: 276 pont, lövészet-futás: 12.57 perc/523 pont)

Szerdán a férfiak hagyományos versenyének selejtezőjét rendezik az Olimpiai Parkban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik