HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2017.08.23 20:58 Frissítve: 2017.08.23 21:18

Öttusa-vb: hatodik a magyar páros női váltóban

A hatodik helyen végzett szerdán a Simon Sarolta, Réti Kamilla páros a kairói öttusa-világbajnokság női váltóversenyében.

HIRDETÉS

 

A magyar kettős a 2x100 méteres úszásban 2:17.01 perccel a tizedik időt érte el, vívásban viszont előrelépett. Ebben a számban negyedik lett azzal, hogy 19 győzelmet aratott és 17 vereséget szenvedett el, így összesítésben a hetedik helyre jött fel a tízcsapatos mezőnyben.

Jól sikerült a magyarok számára a lovaglás is, a lovaspályán szintén a negyedik legjobb teljesítményt nyújtották: a lehetséges 300-ból 284 pontot szereztek, amivel tovább javítottak a helyzetükön.

A kombinált számnak – amelyben mindkét váltótagnak 2x800 méter kellett futnia két lövészettel megszakítva – negyedikként vághattak neki, a németek, az olaszok és az egyiptomiak mögött, de szoros volt az állás, a magabiztosan vezető németek mögött kis különbségekkel követte egymást hat csapat. Simon és Réti 14:36.27 perccel a hatodik eredményt érte el, ezzel két helyet visszacsúsztak.

Csütörtökön és pénteken a hagyományos versenyek selejtezőjére, a hétvégén pedig a döntőkre kerül sor, majd hétfőn a vegyes váltóval zárul a világbajnokság

ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ
NŐI VÁLTÓ

1. Németország (Annika Schleu, Lena Schöneborn) 1276 pont
2. Egyiptom (Mariam Amer, Szondosz Abu-Bakr) 1243
3. Japán (Jamanaka Sino, Simazu Rena) 1238
…6. Magyarország (Simon Sarolta, Réti Kamilla) 1198 (úszás: 2:17.01 perc/276 pont, vívás: 19 győzelem/17 vereség/214 pont, lovaglás: 284 pont, lövészet-futás: 14:36.27 perc/424 pont)

 

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2017.07.20 19:49:21

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

KÉNYELEM. Alkalmasak minden lépcső akadálymentesítésére, családi házba, közintézményekbe is. (x)

2018.06.13 15:40:06

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Utazzon vonattal, kényelmesen, dugók nélkül a Balatonra!

2018.06.12 13:24:28

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2018.06.09 23:23:34

Egyéb egyéni VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL Van, amikor hangtalanul üvöltesz a fájdalomtól, amikor az éles kövek átnyomják a cipőd talpát, és próbálják lemorzsolni a lábadról előbb a bőrt, idővel pedig már a húst is, és mégsem tudsz megállni, mert a lejtő mindig a cél felé vezető utat jelenti.

2018.06.05 11:20:41

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

HIRDETÉS
HIRDETÉS