Öttusa ob: Kasza Róbert és a KSI SE győzött a férfiaknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 19:54
Kasza Róbert nyerte vasárnap a férfiak versenyét az öttusázók budapesti országos bajnokságán. Csapatban a KSI SE győzött.

Az ob-ra rendhagyó módon került sor, a verseny a lovaglással kezdődött – amely máskor a harmadik szám szokott lenni –, utána következett a vívás és a 200 méteres úszás, végül pedig a lövészetekkel megszakított 3200 méteres futás.

A tavaly egyéniben világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kasza hibátlan lovaglással indította a napot, majd eredményesen vívott, 24 győzelmet aratott és hét asszót vesztett el, azután úszásban is jól teljesített, negyedik volt, így összesítésben az élen állt a kombinált szám előtt. Ebben magabiztosan őrizte meg a pozícióját és fölényesen győzött. A célba érkezéskor ujjaival a hatos számot mutatta, utalva arra, hogy a hatodik egyéni bajnoki aranyát gyűjtötte be. Korábban 2012-ben, majd 2014-től sorozatban ötször bizonyult a legjobbnak.

„Nagyon fáradt vagyok, bár a vége már sima volt – kezdte értékelését az MTI-nek. – Izgultam, mert idén ez volt az első versenyem, sérülés és betegség miatt csak három-négy hete kezdtem el edzeni. Örülök, hogy koncentrálni tudtam a technikai számokra, mert fizikailag még messze vagyok a legjobbamtól.”

A válogatott alapembere, a 2009-ben egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes Marosi Ádám a lovaglás után visszalépett.

A szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy Marosi a vívás bemelegítésénél a hajlítóizmában a tavalyihoz hasonló fájdalmat érzett, és közösen úgy döntöttek, hogy visszalép, nehogy még inkább rásérüljön.

„A hét elején orvosi vizsgálat dönti el, hogy indulhat-e a két hét múlva esedékes kecskeméti világkupán” – tette hozzá Martinek János.

A 35 fős mezőnyben – akárcsak egy nappal korábban a nőkében – négy kínai versenyző is szerepelt.

ÖTTUSA OB
egyéni:

1. Kasza Róbert (KSI SE) 1449 pont
2. Bereczki Richárd (KSI SE) 1417
3. Regős Gergely (KSI SE) 1409
csapat:
1. KSI SE (Kasza Róbert, Bereczki Richárd, Regős Gergely) 4275 pont
2. BHSE (Szép Balázs, Sergio Villamayor, Szabó Illés) 4187
3. Volán Fehérvár (Demeter Bence, Katona Bálint, Farkas Martin) 4174

Szombaton, a női versenyben egyéniben Kovács Sarolta (Volán Fehérvár), csapatban pedig szintén a KSI SE nyert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik