Öttusa: a legjobbak között vagyunk utánpótlásban

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 07:51
null
A magyar csapat szereplése a lengyelországi kontinensviadalon minden várakozást felülmúlt
Címkék
Éremeső a Drzonkówban rendezett korosztályos öttusa Európa-bajnokságon: a tizennégy versenyszámból kilencben magyar versenyző állhatott a dobogóra, ötször aranyéremmel a nyakában.

Olyan jó lenne, hogyha éppen nem Magyarországon rendeznek meg egy fontos eseményt az öttusasportban – mint az idén Székesfehérváron az Európa-bajnokságot, majd jövőre Budapesten a világbajnokságot –, akkor Drzonkówban állhatnának rajthoz a versenyzők!

Öt éve Marosi Ádám és Földházi Zsófia is felnőtt Eb-aranyérmet ünnepelhetett a lengyelországi városban – ráadásul korábban utóbbi egyéni junior-világbajnok, és csapatban Marosihoz hasonlóan junior Eb-aranyérmes volt ugyanitt –, az idén az U17-es és U19-es öttusázóink parádéztak. Vigyázat, hosszú felsorolás következik a kontinensviadalon aratott dobogós sikerekről!

A fiatalabb korosztályban, ahol „csak" úsznak, lőnek és futnak, a fiúknál egyéniben Koleszár Mihály, valamint a Koleszár, Szakály Bence, Gáll András trió csapatban aranyérmet szerzett. A lányoknál Basa Lili ezüstérmes, a Basa, Deák Melinda, Marschall Réka hármas aranyérmes lett. Vegyes váltóban Szűcs Dóra és Szentprónai Dominik harmadikként ért célba.

Az U19-es korosztályban – itt már vívnak is a másik három tusa mellett, csupán a lovaglás marad ki a juniorokhoz és felnőttekhez képest – a fiúknál Bőhm Csaba egyéniben ezüstöt, csapatban Tamás Józseffel és Katona Bálinttal aranyérmet ünnepelhetett, plusz Bőhm és Katona második lett váltóban is. A lányoknál a váltó hozta meg az érmet, Dallos Lilla és Turbucz Anna megnyerte a versenyt.

Az érmek mellett külön pozitívum, hogy korábban csak a hagyományosan nagy klubok adtak versenyzőket a hasonló eseményekre, ám 2013 óta az öttusa kiemelt sportág, a kormányzati támogatásnak hála pedig Lengyelországban például kilenc klub sportolója képviseltette magát.

Szloboda József utánpótlás-kapitány már az Európa-bajnokság előtt is azt mondta, hogy egyéniben, csapatban és váltóban is érmet szeretne látni – nos, megkapta.

„A verseny előtt sohasem szeretek tippelni az érmek számát illetően. Persze vannak gondolataim, hogy mit szeretnék látni, de nem szívesen mondom ki, inkább óvatosan fogalmazok, azt várom, hogy harcban legyünk az érmekért. Ez a teljesítmény Drzonkówban több volt annál, mint amit reméltem, hiszen tizennégy versenyszámból kilencben érmet szereztünk, ebből öt arany, szóval maximálisan elégedett vagyok. A fiatalabb korosztály ráadásul még nem volt nagyobb nemzetközi versenyen, az ellenfeleket sem ismertük, így ez az Európa-bajnokság minden szempontból kellemes meglepetés volt – jelentette ki Szloboda, aki a korosztályos nemzetközi öttusáról is beszélt. – Volt szerencsém többször külföldön járni és figyelni az U19-es ellenfeleket. Erősebb lett a mezőny, különösen vívásban. Örülök, hogy az elmúlt napokban kiderült, ott vagyunk a legjobbak között. Ezzel a versennyel egyébként lezárult egy korszak, hiszen jövőre az U17-esek is vívnak, tehát korábban el kell kezdenünk foglalkozni ezzel a tusával.”

Az éremeső mellett talán csak az U19-es női döntő hozott szerényebb eredményeket, Turbucz Anna ért be legjobb magyarként a 22. helyen a célba. Az utánpótlás-kapitány ezzel kapcsolatban hozzátette, a korosztály egyik vezéregyénisége, Gulyás Michelle már a junior Eb-n lépett rajthoz, ő tavaly második lett, és az idén is esélyes lett volna a dobogóra, ha Lengyelországban indul.

A magyar öttusázók a barcelonai junior Eb-n gyűjtik tovább az érmeket, a felnőtt klasszisok pedig az Asztanában rendezendő vk-döntőben állnak majd rajthoz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik