Öttusa: „Felnőttversenyeken is el kell indítani a juniorokat”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.23. 12:01
A felnőttek és a juniorok közös felkészülését favorizálja, illetve a szakági edzőké mellett „ötszámos” trénerek közreműködését is fontosnak tartja Martinek János, a férfi felnőtt és junior öttusázók új szövetségi kapitánya.

„Azt gondolom, hogy van egy kis árok, egy nagyobb rés (a felnőttek és a juniorok között), amit be kellene tömni. Gyorsabban kellene fölzárkóztatni a fiatalokat, sőt, a juniorokat a felnőttversenyeken is el kell indítani, hogy minél nagyobb tapasztalattal rendelkezzenek” – fogalmazta meg álláspontját Martinek János az M4 Sport Sportreggeli című műsorában.Martinek János az M4 Sport Sportreggeli című műsorában.

Elmondta azt is, hogy a központi sportágfejlesztési támogatásnak köszönhetően növekszik a létszám, illetve a felnőttek mellett a juniorokat is felügyeli a szövetségi kapitány, ezért döntött úgy a sportági szövetség, hogy a férfi és a női válogatott élére külön szakembert nevez ki.

A felnőtt férfi és női válogatottnak 2009-től mostanáig egy személyben Pálvölgyi Miklós volt a szakvezetője. Múlt pénteken Martinek mellett női kapitánynak Kállai Ákost nevezték ki.

A versenyzőként kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok, 51 éves Martinek beszélt arról is, hogy véleménye szerint a szakedzők mellett „ötszámos” trénerekre is szükség van.

„Ha a minőséget nézzük, akkor jobbak a speciális edzők, nagyobb figyelmet tudnak fordítani egy adott számra, de kellenek ötszámosok is, akik az egészet összefogják, koordinálják, összhangba hozzák. Nem fordulhat elő, hogy egy futóedző kizsigereli a versenyzőt, másnap kizsigereli az úszóedző, aztán a vívóedző. Ezt valahogy össze kell boronálni, hogy megmaradjon az a versenyszellem és erő a versenyre is, amire szükség van.”

Megemlítette azt is, hogy ha egy öttusázó megnyeri vívásban a magyar bajnokságot, akkor szerinte „a technikai rész, a szakmai rész benne van”.

„Azt kell minél jobban kihozni belőle. Úgy gondolom, hogy azokat a gátlásokat kell feloldani, amelyek megakadályozzák ezt” – mondta, és bár nevet nem említett, Marosi Ádámra utalhatott, aki 2013-ban győzött a párbajtőrözők országos bajnokságán.

A 2009-ben világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes versenyző így is szóba került annak apropóján, hogy a szövetség decemberi tisztújításán sarkos véleményt fogalmazott meg, és alapvető változásokat sürgetett.

„Ádámmal beszéltem főtitkárként is. A véleményét meg a tudását ismerem. A finomságokra meg később kerül sor, mert eddig ő az edzőteremben dolgozott, én meg az irodában” – mondta Martinek, akinek szerződése – Kállaiéval és az utánpótlás irányításával megbízott Szloboda Józsefével együtt – hivatalosan február 1-jétől érvényes, de már a héten megkezdi új munkáját, mivel szombaton és vasárnap a hagyományos fedett pályás viadallal elkezdődik a versenyidény.

„A cél, hogy minél eredményesebbek legyünk, és az öttusa újra a régi fényében pompázzon” – szögezte le a szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy bár az olimpia miatt nem volt sikeres a tavalyi év, azért nem kell nagyon szomorkodni, mert Kovács Sarolta egyéni világbajnoki címet szerzett, a női csapat is nyert, míg Kasza Róbert egyéni Európa-bajnoki ezüstöt hozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik