Tokió 2020: félezren gyűltek össze Isinomakiban, hogy lássák a lángot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.20. 15:00
Rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le a tokiói olimpia lángváltójának útján, annak ellenére, hogy a japán kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken.
A fővárostól 335 kilométerre északra fekvő Isinomakiban gyűlt össze legalább félezer ember, hogy lássa a fáklyát, illetve a láng érkezése alkalmából rendezett ünnepséget, melyen ismert humoristák is felléptek. A pénteken reggel Japánba érkezett láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében. A szervezők a világméretű koronavírus-járvány miatt nem változtattak az útvonalon, sőt, nézők jelenlétét is engedélyezték, de külön felhívták a figyelmet arra, hogy az érdeklődők ne tömörüljenek, és az érintett városokba tervezett ünnepségek egy részét törölték, illetve volt, amelyikre megtiltották a belépést. A futókat és a kiszolgáló személyzet tagjait folyamatosan figyelik és ellenőrzik. A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik