Olimpia: az Egyesült Államokban is felháborodtak a NOB döntésén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.13. 12:35
Komoly nemzetközi felháborodást váltott ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának keddi határozata, amely a birkózás kivételét javasolja a 2020-as olimpiai játékok műsorából. A sportágat általában a volt szovjet tagállamok sportjaként szokták emlegetni, ugyanakkor nem csupán ezen nemzetek számára jelentene komoly veszteséget a birkózás eltűnése.

Az Amerikai Egyesült Államokban például az olimpiai érmeket tekintve a birkózás a harmadik legeredményesebb ötkarikás sportág, amely ráadásul az amerikai fiatalok körében nagyon népszerű. Egy kimutatás szerint a nemzeti középiskolás versenyrendszerben a 2010–2011-es szezonban 275 ezer gyerek szerepelt, ezzel a hatodik legnépszerűbb sport volt az országban az iskolások között.

„Már a gondolatba is belebetegszem, hogy elveszik a lehetőséget a gyerekektől, akik azért kezdtek el birkózni, hogy olimpiai bajnokok legyenek” – nyilatkozta a kétszeres ötkarikás aranyérmes John Smith, az Oklahoma State Egyetem edzője, hozzátéve, hogy a döntés után hosszasan beszélt telefonon a sportágban dolgozó hazai és külföldi barátaival is, s úgy látja, a birkózótársadalom már most készen áll arra, hogy együtt harcoljon a határozat megváltoztatásáért.

Smith-hez hasonlóan szinte valamennyi egyetemi edző felháborodással és értetlenséggel fogadta a hírt, ugyanakkor már mindannyian előre tekintenek.

„Most arra van szükség, hogy az embereket magunk mögé állítsuk, s ehhez nagyon okosan kell cselekednünk – mondta Tom Brands, az atlantai olimpia 62 kg-os szabadfogású bajnoka, az Iowa edzője. – Szervezetten, profi módon kell fellépnünk, és persze némileg izomból. Normális ember nem akarhat egy birkózó ellen harcolni.”

A NOB-vb határozata után nem sokkal az amerikai szövetség elindította a „Tartsuk az olimpián a birkózást” (Keep Wrestling in the Olympics) elnevezésű Facebook-oldalt, melyet azóta már több mint 56 ezren kedvelnek.

Görögországban egyenesen úgy látják, hogy az egész olimpiai eszmével megy szembe a határozat, hiszen a birkózás nem csupán az újkori, hanem az ókori játékok alapsportága is volt.

„Nem hiszem, hogy ezt a döntést a NOB szeptemberi közgyűlése helyben hagyja. A birkózás összenőtt a játékokkal” – mondta el véleményét Kosztasz Tanosz, a görög szövetség elnöke, aki szerint, ha a NOB ezen az úton megy tovább maga az olimpia szó is meg fog szűnni.

Iránban szintén felháborodtak a döntésen.

„A NOB-vb ajánlása kétségkívül hatalmas veszteséget okoz az iráni sportban, ezért tiltakoznunk fogunk ellene” – mondta Mohammad Ali-Abadi, az Iráni Olimpiai Bizottság elnöke, arra utalva, hogy országában a labdarúgás után a birkózás a legnépszerűbb sportág, amely a súlyemelés mellett biztos olimpiai érmeket jelent Iránnak.

A NOB-vb május végén nevezi majd meg azt a sportágat, amely bekerülhet a műsorba. Ez a hét új pályázó – a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – mellett akár a most megnevezett birkózás is lehet. A 2020-as programról a közgyűlés szavaz szeptember elején Buenos Airesben. Akkor dől el az is, hogy mely város rendezheti a hét év múlva esedékes nyári játékokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik