Tokió 2020: a producer szerint a megnyitónak utalnia kell a koronavírusra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.01. 11:23
A jövő nyárra halasztott tokiói olimpia megnyitóünnepségének utalnia kell majd a koronavírus-járványra a producer szerint.
„Azt gondolom, a megnyitónak valahogy reflektálnia vagy utalnia kell arra, ami történt” – mondta Marco Balich, aki elárulta, a nyitó- és a záróünnepség előkészületei is befejeződtek, de a próbákat már félbeszakította a világjárvány.

Az olasz szakember hozzátette, csapatának most frissítenie kell az elképzeléseken, mert egyedülálló lehetőségük van arra, hogy a legnagyobb ünnepet hozzák létre az olimpiai értékekkel.

A modern kori olimpiák történetében először került sor halasztásra. Az ötkarikás játékokat jövőre július 23. és augusztus 8. között, a paralimpiát pedig augusztus 24-től és szeptember 5-ig rendezik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik