Olimpia: a németek barátkoznak a 2024-es rendezéssel

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.15. 11:44
A németek többsége pártolja, hogy az ország nyári olimpiát rendezzen 2024-ben. A dpa hírügynökség által elvégeztetett felmérés során kiderült, hogy a megkérdezettek 57 százaléka szeretne ötkarikás játékoknak otthont adni, míg 24 százalék ellenzi a lebonyolítást.

A rendezésre Berlin és Hamburg jelentkezett, és a körkérdés során 48 százalék tartotta befutónak a fővárost. A kikötővárosra 28 százalék szavazott, 24 százalék szerint egyforma a két település esélye. A Német Olimpiai Bizottság márciusban választja ki a jelentkező várost.

A 2024-es rendezőt 2017-ben Limában jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). A két német város mellett az Egyesült Államokban négy város (Boston, Los Angeles, San Francisco, Washington) vív belharcot a jelöltségért, de Róma, Párizs és Isztambul, valamint Katar és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik.

A Magyar Olimpiai Bizottság február 6-án tartja rendkívüli közgyűlését, amely arról hivatott dönteni, hogy Budapest pályázzon-e a rendezésére, miután a NOB egy hete reformcsomagot fogadott el a gazdaságosabb olimpiák érdekében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik