Olimpia: 23 éve nyert aranya miatt sírt a magyar dzsúdóklasszis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.31. 16:28
Kovács Antal huszonhárom évvel ezelőtti élményt pótolt be. A cselgáncsozó az MTVA Balatoni nyár című műsorában felidézte és megnézte az 1992-es olimpiai aranyérmének eredményhirdetését, amelyet a sportoló sohasem látott felvételről. Kovács Antal elérzékenyült a képsorok láttán, és azt is elmondta, hogy miért különleges számára a 28-as szám.

„Az MTVA Sajtóosztályának munkatársai egy háttérinterjú során még januárban beszélgettek Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdóssal. A paksi születésű sportoló 1992-ben, Barcelonában nyert az ötkarikás játékokon, nem túlzás állítani, hogy hatalmas meglepetésre. Az akkor 20 esztendős fiatalember rendkívül nehéz időszakon ment keresztül, édesapját a verseny előtt néhány hónappal veszítette el. A nem várt győzelem és a gyász hihetetlen érzelmeket indított el benne, amelynek köszönhetően szinte semmire sem emlékezett az eredményhirdetésből, beleértve a Himnusz ünnepi lejátszását. Kovács Antal döntőjét közvetítette a Magyar Televízió, ám az azt követő eseményeket már nem láthatták Magyarországon, így eshetett meg az az elképzelhetetlen helyzet, hogy az olimpiai bajnok az elmúlt 23 évben egyszer sem láthatta a felejthetetlen pillanatokat. Azzal a kéréssel fordult a kollégákhoz, hogy vajon fel lehet-e kutatni ezeket a képkockákat. Hosszú és izgalmas munka kezdődött, amely során rengeteg ember dolgozott azon, hogy a sohasem látott felvételeket megtekinthesse az azóta már boldog családapaként élő Kovács Antal” – olvasható a telesport.hu-n „Az MTVA Sajtóosztályának munkatársai egy háttérinterjú során még januárban beszélgettek Kovács Antal olimpiai bajnok dzsúdóssal. A paksi születésű sportoló 1992-ben, Barcelonában nyert az ötkarikás játékokon, nem túlzás állítani, hogy hatalmas meglepetésre. Az akkor 20 esztendős fiatalember rendkívül nehéz időszakon ment keresztül, édesapját a verseny előtt néhány hónappal veszítette el. A nem várt győzelem és a gyász hihetetlen érzelmeket indított el benne, amelynek köszönhetően szinte semmire sem emlékezett az eredményhirdetésből, beleértve a Himnusz ünnepi lejátszását. Kovács Antal döntőjét közvetítette a Magyar Televízió, ám az azt követő eseményeket már nem láthatták Magyarországon, így eshetett meg az az elképzelhetetlen helyzet, hogy az olimpiai bajnok az elmúlt 23 évben egyszer sem láthatta a felejthetetlen pillanatokat. Azzal a kéréssel fordult a kollégákhoz, hogy vajon fel lehet-e kutatni ezeket a képkockákat. Hosszú és izgalmas munka kezdődött, amely során rengeteg ember dolgozott azon, hogy a sohasem látott felvételeket megtekinthesse az azóta már boldog családapaként élő Kovács Antal” – olvasható a telesport.hu-n

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik