Olimpia 2024: Róma visszalépése lezárt ügy – Renzi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.23. 11:01
Matteo Renzi olasz miniszterelnök lezárt ügynek nevezte az olasz főváros visszalépését a 2024-es olimpiai jelöléstől, és kizárta, hogy a kormány szembemenjen a római főpolgármester döntésével – írta a Corriere della Sera olasz napilap pénteken.

Az újság Matteo Renzit idézve hangsúlyozta, hogy Virginia Raggi római főpolgármester döntését az olasz kormány és az olasz olimpiai bizottság (CONI) is tudomásul vette, és „senki sem rendez olimpiát a főpolgármesterrel szemben”.

Az olasz főváros vezetője felelőtlenségnek nevezte a szerinte Róma adósságait csak növelő játékokra való pályázást. A jelölés visszavonásáról a római önkormányzati testület a tervek szerint jövő szerdán szavaz.

Luca Cordero di Montezemolo a 2024-es római jelölést kidolgozó bizottság elnöke a Corriere della Serának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Virginia Raggi döntése után már késő népszavazást tartani Rómában. Montezemolo hozzátette, a főpolgármester asszony bejelentése benne azt a benyomást keltette, hogy Virginia Raggi „diktálás alatt” beszélt (vagyis a mögötte álló 5 Csillag Mozgalom ellenzéki párt vezérének, Beppe Grillónak engedelmeskedik). A Ferrari volt elnöke úgy fogalmazott, a római városháza rendkívüli lehetőséget utasított vissza, mivel elszalasztotta az alkalmat, hogy bizonyítsa, az 5 Csillag Mozgalommal az olasz főváros képes az átláthatóság és a törvényesség jegyében működni.

Luca Cordero di Montezemolo megjegyezte, hogy hiába valószínűtlen, ő az utolsókig reménykedik abban, hogy mégiscsak Róma rendezheti a 2024-es játékokat.

Giovanni Malago a CONI elnöke kijelentette, „igazságtalannak” találja Virginia Raggi döntését, de semmilyen B-tervet nem léptetnek életbe ez ellen.

Raggi bejelentése nyomán Budapest mellett valószínűleg már csak két város – Los Angeles és Párizs – marad versenyben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben Limában dönt a 2024-es helyszínről.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik