Olimpia 2024: megvan az utódja a korrupciógyanú miatt távozó vezetőnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 09:18
Patrick Baumann, a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség főtitkára lett a 2024-es olimpiai pályázatokat értékelő bizottság vezetője, miután Frankie Fredericks kedden lemondott a posztról, mert korrupcióval gyanúsították meg.

A négyszeres olimpiai ezüstérmes korábbi sprinterrel szemben a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) etikai vizsgálat indult, miután felmerült a gyanú, hogy pénzt fogadott el egy pénzügyi tanácsadótól 2009-ben, a 2016-os játékok odaítélése előtt.

A namíbiai Fredericks határozottan állítja, hogy semmi törvénybe ütközőt nem követett el, ám előbb hétfőn a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél (IAAF) betöltött pozíciójáról mondott le, majd kedden jelezte, önként távozik az értékelő bizottság éléről, hogy a vizsgálatot nyugodtan lefolytathassák.

A testület az elkövetkező hetekben tesz látogatást Párizsban és Los Angelesben, a 2024-es olimpia rendezéséért versenyben maradt két városban, majd jelentést készít a szeptemberi szavazás előtt a NOB tagjai számára.

A NOB elfogadta Fredericks lemondását, és a svájci Patrick Baumannt nevezte ki a helyére.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik