Olimpia 2024: „Ha nem nyerünk, nem lesz több pályázat”

Vágólapra másolva!
2017.01.23. 13:16
Tony Estanguet, a párizsi pályázati bizottság társelnöke úgy véli: ha a francia főváros nem nyeri el a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát, akkor nem jelentkezik többet.

„Hatodszor száll versenybe Párizs a játékokért. Ha nem nyerünk, nem lesz több pályázat. Azt hiszem, ez az utolsó alkalom” – szögezte le a spanyol hírügynökségnek nyilatkozva a háromszoros olimpiai bajnok, ötszörös vb-győztes francia szlalomkenus.

A versenyzéstől 2012 őszén visszavonuló sportember – aki tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) – ezzel együtt úgy gondolja, Párizsnak most jobbak az esélyei, mint valaha, mert „tanult a korábbi hibáiból”. Különösen abból a két pályázatból, amelyet esélyesként elvesztett Pekinggel és Londonnal szemben.

Estanguet úgy véli, kandidálásuk sokkal inkább a sportolók támogatására épül, mintsem a politikusokéra, és követi a NOB gazdaságos, racionális, kezelhető rendezésre vonatkozó iránymutatását. Mint egykori versenyző, nem hisz az esélylatolgatásokban, és biztos benne, hogy „a verseny Budapesttel, de még inkább Los Angelesszel” nyitott, és csak a célegyenesben dől el.

Párizs 1900-ban és 1924-ben rendezett nyári olimpiát. A mostani három jelentkező legközelebbi fontos feladata a pályázati dokumentáció harmadik részének a benyújtása, amelynek határideje február 3-a. A NOB a helyszínről szeptember 13-án, a limai kongresszusán dönt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik