Olimpia 2024: a közvélemény-kutatás döntött a németeknél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.21. 15:19
A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) az elnökség javaslatának megfelelően szombaton úgy döntött, hogy Hamburg pályázzon a 2024-es nyári játékok megrendezésére.

A DOSB nyolctagú vezetése hétfőn jelentette be, hogy Berlin ellenében a nagyobb helyi támogatottságot élvező hamburgi kandidálás mellett van, szombaton pedig az olimpiai bizottság közgyűlésének egyhangú állásfoglalását követően hivatalos jelölté vált az északnémet város.

Mindkét város egy hete mutatta be terveit, amelyek szerint Hamburgnak több létesítményt kell építenie, mint Berlinnek kellett volna, ám a DOSB felkérésére elvégzett telefonos közvélemény-kutatás szerint Hamburgban a lakosok 64, Berlinben pedig csak 55 százaléka támogatja az olimpiai pályázatot.

A hamburgi tervek szerint a játékok minden helyszíne gyalog vagy biciklivel gyorsan megközelíthető lenne, a központi helyszín pedig a belvárostól gyalogosan mindössze tíz percre fekszik majd.

Mostanáig – a németeken kívül – Boston és Róma jelezte, hogy a 2024-es olimpiáért versenybe száll, míg Párizs, Baku, Doha és Isztambul az érdeklődését fejezte ki, akárcsak Durban, amely azonban
időközben, úgy tűnik, letett a kandidálásról. Legalábbis a dél-afrikai sportminiszter két és fél hete irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról 2017-ben, Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik