Olimpia 2024: Budapest után Párizsban is népszavazást kezdeményeznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 18:12
null
Párizsban hivatalosan teljes a támogatottság (Fotó: AFP)
Részben a Momentum Mozgalom sikeres aláírás-gyűjtési akcióján felbuzdulva Párizsban is felvetődött annak lehetősége, hogy népszavazást tartsanak a város 2024-es olimpiarendezési pályázatáról.

 

A párizsi népszavazás kedvezményezői – akik hangsúlyozzák, hogy olyan nagyvárosok, mint például Róma, Boston, Toronto, Hamburg és Budapest már lemondtak a rendezésről, közülük Hamburg referendum nyomán – a következőképpen fogalmaznak „a pénz, a beton és a szponzorok olimpiáját” ellenző kiáltványukban:

„Nem fogadjuk el, hogy a 2024-es olimpia megrendezésére Párizs úgy kandidált, hogy nem kérdeztek meg minket… Az olimpiai játékok nem a sport, hanem a szponzorok ünnepe… Az olimpia eltérít rengeteg pénzt, amit sokkal hasznosabb dolgokra is elkölthetnénk. Ha közjavakba akarunk befektetni, javítani akarunk a lakhatáson, a közösségi közlekedésen, akkor azt olimpia nélkül is megtehetjük.”

Az online aláírásgyűjtés nem egészen két hét alatt több mint kilencezer támogatót toborzott a hasonló akciókat felkaroló honlapon (Mes.Opininons.com), és egy kis párt, a 2009-ben alapított Baloldali Párt fővárosi képviselője révén politikai hátszelet is kapott.

A napokban a Le Monde-nak nyilatkozó Danielle Simonnet szerint a magyarországi politikai helyzet „különleges, nem pontosan olyan, mint a többi, az olimpiarendezésről visszalépő városban”, de az alapprobléma ugyanaz: az ötkarikás játékok rendezése gigantikus költségekkel jár, ami megkívánja, hogy a döntést közösen, széles társadalmi vita után hozzák meg.

„Ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint Brazília volt a 2014-es labdarúgó-világbajnoksággal. A brazilok kezdetben a fellegekben jártak, hiszen megszállottjai a futballnak, de amikor kezdték felfogni, milyen kellemetlen gazdasági következményekkel jár a rendezés, tömegesen ellenezni kezdték azt. Ugyanez történne Franciaországban is. Szóval természetesen szükség van népszavazásra.”

Az olimpia rendezését egyöntetűen támogató nagy francia pártok egyelőre nem foglaltak állást a népszavazási kezdeményezéssel kapcsolatban.

Mint ismert, a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtése után a magyar kormány azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak, hogy a 2024-es olimpia megrendezésére beadott pályázatát vonja vissza. A fővárosi közgyűlés várhatóan szerdán hozza meg döntését.

A nemzetközi sajtó immár tényként kezeli, hogy Budapest nem pályázik, és szeptemberben Limában Párizs és Los Angeles közül választja ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a 2024-es játékok rendezőjét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik