Olimpia 2024: az amerikai rivális kiszállt a versenyből

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.28. 08:48
Boston mégsem száll versenybe a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért.

Az AP amerikai hírügynökség egy döntéshez közeli forrásra hivatkozva azt közölte, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) és a város vezetősége között hétfőn lezajlott telekommunikációs konferencián megszakadt a kapcsolat.

Az USOC később közleményben jelentette be, hogy a bostoni pályázatnak vége, de továbbra is érdeklődik a kilenc év múlva sorra kerülő esemény iránt, ezért vizsgálja a lehetőségeket. Konkrét várost nem nevezett meg a szervezet lehetséges helyszínként, ugyanakkor Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere közleményben azt írta, hogy nem áll tárgyalásban az USOC vezetőivel, de örömmel venné a megkeresést.

Az nem derült ki az USOC közleményéből, hogy mi vezetett a kenyértöréshez, de Marty Walsh bostoni polgármester hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, csak abban az esetben írja alá a kandidáláshoz elengedhetetlen „házigazda-nyilatkozatot”, ha garanciákat kap, hogy a rendezéssel járó költségek esetleges túllépése „nem vesz ki egyetlen centet sem a (helyi) adófizetők pénzéből”.

Ennek a dokumentumnak a lényege, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság semmilyen esetben nem vonható felelősségre, ha a rendező város túllépi a költségeket. Azaz a többletköltségeket a városnak vagy az érintett országnak kell előteremtenie. Az Egyesült Államok esetében ugyanakkor ez már többször is problémát jelentett, ugyanis az amerikai kormány – más országokkal ellentétben – nem segíti a pályázó, rendező városokat.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) továbbra is arra számít, hogy lesz pályázó város az Egyesült Államokból a 2024-es olimpia rendezésére azután, hogy Boston hétfőn visszalépett.

„Bízunk benne, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) helyes döntést hoz, és kiállít egy erős jelöltet” – közölte kedden Mark Adams. A NOB szóvivője emlékeztetett rá, a pályázat abban a szakaszában jár, amelyben a nemzeti olimpiai bizottságok és a városok utánajárhatnak, hogy módjukban áll-e jelentkezni.

Boston kiesésével egyelőre öt város jelezte pályázati szándékát: Budapest, Toronto, Róma, Hamburg és Párizs. A jelentkezési határidő szeptember 15. A NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik