NS: Lang Ádám nem tudja, mi a mellőzésének oka – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 23:57
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Varga Roland számára remekül kezdődött ez a bajnokság. A Ferencváros szélsője az első hat mérkőzésen ötször volt eredményes, és olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány behívta a lettek és a portugálok elleni vb-selejtezőre készülő keretbe. A 27 éves játékos két év szünet után térhet vissza a nemzeti együttesbe. Hogy mi volt a hosszú kihagyás oka, s miként sikerült túljutnia pályafutása nehéz időszakán, kiderül interjúnkból.
Varga Roland
számára remekül kezdődött ez a bajnokság. A Ferencváros szélsője az első hat mérkőzésen ötször volt eredményes, és olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány behívta a lettek és a portugálok elleni vb-selejtezőre készülő keretbe. A 27 éves játékos két év szünet után térhet vissza a nemzeti együttesbe. Hogy mi volt a hosszú kihagyás oka, s miként sikerült túljutnia pályafutása nehéz időszakán, kiderül interjúnkból.

Ebben a bajnokságban csupán 56 percet tölthetett a pályán a Dijon magyar légiósa, Lang Ádám. Nem meglepő, hogy emiatt kimaradt a válogatott keretből, nem lehet ott a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn. A hátvédet érthetően zavarja a kialakult helyzet, már csak azért is, mert nem tudja, mi lehet a mellőzésének oka. A Nemzeti Sportnak adott interjúból az is kiderül, milyen kiutat lát a jelenlegi helyzetéből.

A négyszer is az év röplabdázójának megválasztott Sándor Renáta nem vehet részt az Európa-bajnokságon. A Stuttgart 26 esztendős légiósa az előző bajnokság vége felé lábsérüléssel bajlódott, s egyre erősödő fájdalommal játszott. Noha a probléma okát nem sikerült kideríteni, most már jól van, de egyelőre még utol kell érnie magát. Hogy mit tippel a Bakiban rendezendő kontinensviadalra, az is kiderül a lapuknak adott interjúból.

Az Itt van Amerika! című mellékletünkben bemutatjuk Anquan Boldint, aki éveken át rettegett alakja volt az amerikaifutball-bajnokságnak (NFL). A kőkemény elkapó a legrizikósabb helyzetekben sem fogta vissza magát. Arra is volt példa, hogy egy hatalmas ütközést követően percekig hevert eszméletlenül a gyepen, három hét múlva azonban már játékra jelentkezett. Ám nem csupán futballistaként aktivizálta magát, a társadalmi szerepvállalásban is élen járt. Két héttel ezelőtt írt alá a Buffalo Billshez, most azonban meglepetésre elhagyta a klubot. Hogy miért döntött a visszavonulás mellett, megtudhatják írásunkból.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik