NS: Juhász Rolandot a bizonytalanság motiválja – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 23:19
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Debrecenbe kéne menni, ezt jól tudjuk. Nos, a Ferencváros futballistái vonattal vágtak neki az útnak, hogy tavaszi főpróbának is tekinthető felkészülési meccset játsszanak a Lokival. A mérkőzést látva azt mondjuk, soha rosszabbat. A fővárosi zöld-fehérek 3–2-re győztek, s bár az eredmény mindig fontos, az sem lényegtelen, ami a gólokon kívül történt – nem lehet panasz a látottakra

Vége a Diagne-sztorinak, az újpesti támadó meg sem állt Kínáig, így aztán most már nem azzal kell foglalkozni a Megyeri úton, hogy mi lesz a légiós sorsa. Inkább Viktor Angelovra koncentrálnak, reményeik szerint ugyanis a macedón támadó veheti át Diagne helyét és szerepét

Hiába a sokéves rutin, Juhász Roland pontosan tudja, hogy nincs bérelt helye a válogatottban, ugyanúgy meg kell küzdenie a kerettagságért, mint bárki másnak, de ez így természetes – mondta a védő Pietsch Tibornak

Dujsebajevet elragadta a hév – mondta többek között a férfi kézilabda-válogatottnál a leváltott szövetségi kapitány mellett dolgozó Sótonyi László, aki közelről láthatta a hibákat. Simon József számba vette, kik közül kerülhet ki az új kapitány.

Péntek lévén ismét Sportkrém melléklettel jelentkezünk. A tartalomból: A futball után jöhet a modellkedés – vallja Jonathan Heris; Louis Zamperini, a rendíthetetlen futóbajnok elképesztő utolsó köre; Csak Csisztu Zsuzsa tudott Kiss László szemébe könnyeket csalni

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik